A bajba jutott német autóipari beszállító, a ZF Friedrichshafen óriási átszervezésen megy keresztül, aminek eredményeként a németországi gyártás egy részét a magyarországi Egerbe tervezi telepíteni, ami kiváltotta a cég dolgozóinak haragját is, sőt még Saarbrücken polgármestere, Uwe Conrad is tiltakozott a cég vezérigazgatójánál, Holger Kleinnél, emlékeztetve őt a 2020-ban megkötött kollektív szerződésre.
Azonban mint arra az osztrák Express is rámutat, az autóipari beszállító nehéz helyzetben van és az egri gyártás jelentősen olcsóbb a németországinál, ráadásul az Egerbe tervezett gyár már meg is épült, méghozzá nem is kevés pénzből, a ZF ugyanis 100 millió eurót költött a beruházásra. A magyar gyárban így évi 150 ezer váltó és más alkatrészek készülhetnek el, miközben
a cég 54 ezer németországi álláshelyéből 14 ezret, az összes munkahely negyedét megszüntetnék.
Bár a munkaügyi tanács és a szakszervezetek tiltakoznak a lépés ellen, az erősen eladósodott ZF-nek nincs sok választása, miután tavaly több mint egymilliárd eurós veszteséget halmozott fel. Azon pedig a cég munkásai által 20 helyszínre meghirdetett keddi demonstráció sem változtat, hogy Magyarországon sokkal kedvezőbb körülmények között tud a vállalat működni, legyen szó a munkaerő-, energiaköltségekről vagy éppen a kevesebb bürokráciáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.