Idén júniusban a kivitel értéke 12,3 milliárd euró (4935 milliárd forint), a behozatalé 11,3 milliárd euró (4541 milliárd forint) volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb külkereskedelmi adataiból. Érdemes kiemelni, hogy a gépek behozatalának kiugróan pozitív számai arra utalnak, hogy a beruházások nőhetnek Magyarországon.
Idén júniusban az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 0,1 százalékkal, az importé 1,4 százalékkal nőtt. Naptárhatással kiigazítva, a kivitel volumene 0,7 százalékkal csökkent, a behozatalé 5,9 százalékkal emelkedett.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 2,7 százalékkal nőtt, a behozatalban 2,5 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 5,3 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 1,9 százalékkal gyengült, a dollárral szemben 4,8 százalékkal erősödött.
A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 1,2 százalékkal csökkent, importvolumene 6,8 százalékkal nőtt. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport a kiviteli oldalon 0,7 százalékponttal fokozta a teljes export volumencsökkenését, a behozatalban 3,2 százalékponttal erősítette a teljes import volumennövekedését. A feldolgozott termékek exportvolumene 3,8 százalékkal csökkent, importvolumene ugyanennyivel emelkedett. A feldolgozott termékek árufőcsoport exportban 1,1 százalékponttal fokozta a teljes kivitel volumencsökkenését, az importban 1,4 százalékponttal járult hozzá a teljes behozatal volumennövekedéséhez.
Az energiahordozók exportvolumene 46, az importjuké 18 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az energiahordozók forgalombővülése exportoldalon 1,6 százalékponttal ellensúlyozta a teljes forgalom volumencsökkenését, importoldalon 1,5 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumennövekedéséhez.
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 4,4 százalékkal csökkent, a behozatalé 1,5 százalékkal nőtt. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás exportban 0,3 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését, importban pedig 0,1 százalékponttal gyorsította a teljes forgalom volumennövekedését.
Az Európai Unió tagállamaiba irányuló kivitel volumene 2,9 százalékkal csökkent, az onnan érkező behozatalé 2,2 százalékkal nőtt. A termékkülkereskedelmi mérleg 109 millió euróval romlott a 2024. júniusihoz képest, 1,2 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 75, az import 71 százalékát bonyolódott le ebben a viszonylatban.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 7,1 százalékkal, a behozatalé 8,8 százalékkal bővült. A termékkülkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 36 millió euróval romlott, 179 millió eurós passzívumot mutatott.
A KSH adataiból az is kiderült, hogy 2025. január–júniusban a kivitel értéke 74,5 milliárd euró (30 114 milliárd forint), a behozatalé 67,6 milliárd euró (27 362 milliárd forint) volt.
Idén január–júniusban az egy évvel korábbihoz képest:
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,5 százalékkal, a behozatalban 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 1,3 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 3,8 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 2,9 százalékkal gyengült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.