Az európai borokra és más szeszes italokra is 15 százalékos importvám vonatkozik majd, amíg nem sikerül egy másik megállapodást kötni a várhatóan ősszel folytatódó kereskedelmi tárgyalásokon – közölték csütörtökön az Európai Unió diplomatái.
Ez nagy csapás az európai szesziparnak és borászoknak, akik gyorsabb könnyítésre számítottak a vasárnapi amerikai–európai kereskedelmi megállapodás után, amely szerint a legtöbb európai termék importját 15 százalékos vámmal sújtják a tengerentúlon, noha a tervek szerint lesznek kivételek – írja a Reuters.
A borra és a szeszes italokra vonatkozó, jelenleg 10 százalékos vámokat Brüsszel szeretné nullára csökkenteni vagy legalább a leginkább kedvezményezett nemzetek esetében alkalmazott szintre csökkenteni. Ez utóbbi literenként fix, 19,8 centes érték a habzóborok és 6,3 centes érték a többi bor esetében, ami az európai export túlnyomó többségének kedvezőbb a 15 százalékos vámnál.
Az Európai Bizottság kereskedelmi szóvivője, Olof Gill csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a bizottság eltökélt a lehető legtöbb kivétel kiharcolásában, köztük az olyan hagyományos európai termékek, mint a borok és szeszek körében, azonban úgy vélik, hogy
a vámokról szóló, várhatóan pénteken megjelenő amerikai elnöki rendeletben azok nem fognak kivételként szerepelni.
Az európai bortermelők szerint azonban a vámok, akár ideiglenesen is, ártanak a szektornak, különösen, ha az erősebb euró hatásait is figyelembe vesszük. Ignacio Sánchez Recarte, a boripari lobbiszervezet, a CEEV főtitkára szerint a 15 százalékos vámok nemcsak az európai termelők számára károsak, de az azokkal foglalkozó amerikai cégekre nézve is. A dollár-euró árfolyammal együtt nézve pedig az európai bortermelőket akár 30 százalékos teher is sújthatja.
Ráadásul a későbbi könnyítés lehetősége miatt a megrendelések és beruházások is leállhatnak a tárgyalások idejére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.