BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába van tele rézzel, csődbe ment a 20 milliós ország: most döntött róla a nagy amerikai hitelminősítő

Az adósbesorolás javításáról döntött az S&P. A kedvezőbb minősítés fontos mérföldkő Zambia számára, amely még küzd néhány gazdasági nehézséggel, 2026-ban pedig választásokat tart.

Visszavonta Zambia nemteljesítő minősítését az S&P Global Ratings, öt évvel azután, hogy az ország 2020-ban nem tudta teljesíteni dollárkötvény-fizetési kötelezettségét, és az afrikai országok közül elsőként vált nemteljesítő szuverén állammá a koronavírus-járvány alatt.

S&P Global Ratings hitelminősítő
Zambia adósbesorolás
Javította Zambia adósbesorolását az S&P Global / Fotó: Shutterstock

A nagy hitelminősítő ezúttal „CCC+” besorolást adott Zambiának, stabil kilátásokkal. Indoklásában megjegyezte, hogy az afrikai ország jelentős előrelépést tett az adósságátalakításban. Ugyanakkor felhívták a figyelmet a folyamat lezárásával kapcsolatosan még fennmaradó kérdésekre, valamint a jövő évi választásokhoz kapcsolódó gazdasági kockázatokra is – számolt be a Bloomberg.

A kedvezőbb kockázati besorolás jelentős mérföldkő Zambia helyreállítása szempontjából. Miközben a Moody’s Ratings tavaly júniusban feloldotta a nemteljesítő minősítést, az S&P és a Fitch Ratings akkor még megtartotta a kedvezőtlen besorolást, mivel a rézben gazdag ország még nem újította meg kereskedelmi adósságának jelentős részét.

„Zambia jelentős előrelépést tett adósságátalakítási folyamatában. Bár egyes hitelezők továbbra is holdout hitelezők lehetnek, a kapcsolódó zavarok vagy az adósságátalakítási folyamat megszakadásának valószínűsége csökkent” – áll az S&P péntek késő este kiadott tájékoztatásában.

Nehéz időszak elé néz Zambia

A zambiai adósság jelentős része, amelyről még meg kell állapodni, egy nagyjából 50 millió dolláros hitel az Afrikai Export-Import Banktól, amely a kormány szerint jelezte, hogy választottbírósági eljárást indít annak érdekében, hogy elkerülje az adósságkönnyítést.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Zambiában 2026 augusztusában elnökválasztást és parlamenti választást is tartanak. A jelenlegi elnök, Hakainde Hichilema, aki néhány kemény döntést is meghozott a gazdasági reformok terén és a szerkezetátalakítási folyamat előmozdítása érdekében, várhatóan elindul a választáson, hogy megszerezze második ötéves mandátumát. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, a szárazság okozta energiaválság – ami miatt a legtöbb háztartás csupán naponta háromórányi áramot kap –, valamint a növekvő infláció egyaránt rontotta az elnök népszerűségét.

Az S&P elemzése szerint a zambiai választások kimenetele attól függhet, hogy a jelenlegi kormányzat képes lesz-e a választások előtt átalakítani általános stabilizációs törekvéseit, és elérni a választók életének jelentős javulását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.