Kérkedéssel is felér, amit az Airbus villant hajóival, de csak a bolygót juttatnák levegőhöz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz új hajó a francia Louis Dreyfus Armateurs megrendelésére épülő háromtagú flotta része. A Spirit of Toulouse már tengeri próbáit végzi, míg a Spirit of Mirabel még építés alatt áll. Az Airbus célja nem csupán a logisztikai kapacitás bővítése, hanem a szállítás környezetterhelésének jelentős mérséklése is – számol be arról az Origo.

Visszavágja az alkatrészek szállítmányozásának kibocsátását az Airbus
Az új generációs hajók a jelenlegi flottánál hatékonyabban használják ki a rendelkezésre álló teret: a repülőgép-alkatrészek mellett járatonként mintegy 70 darab negyvenlábas konténert is képesek szállítani.
A vállalat számításai szerint a teljes transzatlanti flottacsere révén az éves szén-dioxid-kibocsátás 2030-ra a 2023-as 68 ezer tonnáról 33 ezer tonnára csökkenhet, ami közel 50 százalékos visszaesést jelent.
A kibocsátáscsökkentésben fontos szerepet kapnak a Norsepower által fejlesztett rotorvitorlák. A Magnus-hatáson alapuló technológia a szél energiáját hasznosítja, így mérsékli a hajók hagyományos meghajtásának energiaigényét. A gyártó becslése szerint az észak-atlanti útvonalon a szükséges hajtási energia 15–20 százalékát is biztosíthatják, miközben egy kereskedelmi hajón hat rotor egyidejű alkalmazása jelenleg ritkaságnak számít.
A hajók kezdetben tengeri dízelolajjal üzemelnek, hosszabb távon azonban az Airbus az e-metanolra való átállással számol.
Az ipari vagy légköri eredetű szén-dioxid és megújuló energia felhasználásával előállított üzemanyag az életciklusra vetített kibocsátást akár 70 százalékkal is csökkentheti a hagyományos megoldásokhoz képest.
Ez különösen fontos annak fényében, hogy a nemzetközi tengerhajózás a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 3 százalékáért felel.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.


