Várhatóan a közeljövőben dönt a Mol Rt. a földgázüzletágába történő esetleges partnerbevonásról, ugyanakkor Áldott Zoltán, a társaság stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója szerint e döntés meghozatalánál nincs időkényszerben az olajipari cég. Szó lehet arról is, hogy - kihasználva a szabályozás adta lehetőségeket - megtartják a teljes üzletet, de adott esetben bizonyos tevékenységeket partnerek bevonásával igyekeznek jobban bekapcsolni a nemzetközi vérkeringésbe.
Az igazgató tegnap a társaság győri sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a gázárrendelet megjelenése - a szállításnál megengedett 8,5, valamint a tárolásnál engedélyezett 10 százalékos adózás előtti nyereséggel - várhatóan biztosítja a mintegy 100 millió dolláros működési nyereséget a cégnek. Hangsúlyozta: a társaság számára mindenekelőtt a kiszámítható környezet megteremtése volt a cél.
A cég egyszerre szeretné a növekedést fenntartani, piaci pozícióikat javítani - új földrajzi területeken való megjelenéssel is -, valamint a saját tulajdonú olajtermelést és olajkészleteket növelni. A társaság Oroszországban zajló egyetlen projektje például megduplázza a cég olajkészletét és -termelését 2004-ben és 2005-ben.
A tervek közé tartozik a finomítókban megtermelt üzemanyag új külföldi nagykereskedelmi partnereken keresztüli értékesítése, elsősorban Ausztriában, Romániában, Csehországban, Lengyelországban és a volt Jugoszláviában.
Vegyipari fejlesztési programra ugyancsak nagy hangsúlyt helyeznek: összesen mintegy 550-600 millió dolláros fejlesztés zajlik, amelynek zöme a TVK kapacitásbővítése.
Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója szerdai, pécsi sajtótájékoztatóján sikeresen működő szibériai vegyesvállalatáról szólva elmondta: segítségével 2005 végére megduplázza kőolajtermelését, amely jelenleg évi 1,1 milliárd tonna - tudósított az eseményről az Econews. A vállalat egy nemzetközi konzorcium tagjaként, 10 százaléknyi részesedéssel szeizmikus méréseket végez szénhidrogének felkutatására. Pakisztánban a közelmúltban egy 20 milliárd köbméter gázt rejtő mezőt sikerült felfedezni, és már folynak a tárgyalások az elszállításhoz szükséges csővezetékek kiépítéséről. Jemenben több mezőben kőolajnyomokat találtak, és rövidesen döntenek a kutatási program folytatásáról.
A hosszabb távú elképzeléseik között szerepel a magyar és a horvát gázvezetékrendszer összekötése. A beruházás költségét 10 milliárd forintra becsülik, ezzel lehetővé válna gáz szállítása Magyarországról Horvátországba.
A PKN-Mol Rt. közötti esetleges fúzióról szólva elmondta: már 2001 óta tárgyalásokat folytatnak a lengyel olajvállalattal valamilyen szintű egyesítéséről, de a tárgyalások részleteiről csak akkor érdemes beszélni, ha már konkrétumokról tudnak beszámolni. (LR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.