A könyvvizsgálókkal és a jogi tanácsadókkal az OTP Bank munkatársai megkezdték az Albán Takarékpénztár átvilágítását - közölte tegnap a legnagyobb hazai hitelintézet. A lépést az tette lehetővé, hogy az albán pénzügyminiszter formailag, illetve az előminősítési követelményeknek megfelelőnek találta az október 20-án benyújtott szándéknyilatkozatot és prekvalifikációs kérelmet.
Az OTP tegnapi közleménye szerint Albánia gazdaságának és bankrendszerének kedvező növekedési, fejlődési kilátásai alapozzák meg az érdeklődést. Ezzel együtt a hazai piacvezető ennél az ügyletnél is érvényesíteni kívánja befektetési politikájának hagyományosan prudens szempontrendszerét.
Az albán pénzügyminisztérium szeptember 23-án hozta nyilvánosságra a takarékpénztár minimum 35, legfeljebb 100 százalékos részvénycsomag eladására vonatkozó pályázati kiírást. A hitelintézet országos lefedettséget biztosító fiókhálózattal rendelkezik, mérlegfőösszege 2003 első fél évének végén 1,4 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 13,1 millió eurót ért el. Az OTP mellett az osztrák Raiffeisen Zentralbank nyújtott be szándéknyilatkozatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.