BÉT: 124 milliós profit
A Budapesti Értéktőzsde Rt. az előzetes adatok szerint 124 millió forintos eredménnyel zárja a tavalyi évet, jelentősen meghaladva mind az előző év eredményét, mind az idei évre előirányzott számokat - derül ki a társaság tegnapi közleményéből. A börze 59 milliós eredményt produkált 2002-ben, míg a tavalyi üzleti terv 156 milliós veszteségről szólt. A várakozáson felüli eredmény a magas tőzsdei forgalomnak, a sikeres pénzügyi műveleteknek és a hatékony gazdálkodásnak volt köszönhető - szól az indoklás.
A társaság 2003-as tőzsdei tevékenységének bevétele 145 millió forinttal haladta meg az előző évekét. A napi átlagos részvénypiaci forgalom a 2002. évi 6,1 milliárd forinttal szemben tavaly 7,4 milliárdot ért el és a derivatív piac is bővült.
A pénzügyi műveletek eredményénél kimutatott növekedés egyik oka, hogy a Kelertől kapott osztalék 2002-ben 59, tavaly pedig 75 millió forint volt. A másik ok, hogy a BÉT értékpapír- és pénzeszközállománya folyamatosan növekedett, így nőtt a szabad pénzeszközök lekötéséből származó kamatbevétel is. (VG)


