BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felmondólevelek a Diákhitel Rt.-től

A napokban a Diákhitel Központ Rt. százhúsz, már törlesztőszakaszban lévő ügyfele számára postázta a diákhitel-szerződést felmondó levelét - közölte lapunkkal a társaság. Az érintettek a korábban kiküldött "utolsó felszólításra" sem rendezték tartozásukat, és törlesztőrészlet-hátralékuk már meghaladta a kötelező felmondással járó, jogszabályban előírt mértéket. A szerződés felmondásának kézhezvétele után az egykori diáknak nyolc napja van arra, hogy immár a teljes, kamatokkal növelt tartozását egy összegben átutalja a Diákhitel Rt. számlájára.

Ha ezen határidőig nem történik meg az utalás, vagy nem a teljes összeg folyik be a számlára, úgy a Diákhitel Rt. - a vonatkozó jogszabályok szerint - az érintettek adatait átadja behajtás végett az APEH-nek.

Habár a most felmondott szerződéseket korábban kötötték, a közlemény szerint érdemes megjegyezni, hogy a 2003. január 1-je után kötött szerződéseknél, ha a tartozás meghaladja a mindenkori minimálbért, a behajtáson túl még a bankközi adós- és hitelinformációs rendszer nyilvántartásába is bekerülnek az adatok. (BM)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.