A brit Sunday Telegraph című lap értesülései szerint a Qatar Investment Fund (QIA) a Royal Bank of Scotlandben (RBS) szeretne tulajdonrészt vásárolni. A brit lap volt az első, ami már januárban arról számolt be, hogy a katariak a Credit Suissből is bevásárolnának, ami később meg is történt.
A monarchia miniszterelnöke, Hamad sejk nyilatkozata szerint 10-15 milliárd dollár étékben szeretnének európai bankrészvényeket venni, ugyanis most az amerikai papírokban túl nagy a rizikó. Az állam a gazdaságát függetlenítené a kőolaj és földgáz bevételektől, ezért aktivizálódik a nemzetközi pénzpiacon, nem is rosszkor, mivel a bajba jutott hitelintézeteknek sürgős tőkeinjekcióra van szükségük, így most áron alul lehet részesedéshez jutni.
A legnagyobb állami alap, a kuvaiti Kuwait Ivestment Authority, amelynek becsült vagyona 225 milliárd dollár viszont szívesen vásárol amerikai nagybankokból is. A tervei szerint 3 milliárd dollárt fektetne be a Citigroupba és további 2 milliárdot a Merril Lynch-be.
Idén a Credit Suisse részvényei eddig 22,5 százalékot zuhantak, míg a Royal Bank of Scotland, illetve a Citigroup papírjai 15 százalékot. A mostani, a katari befektetésről szóló hír után az RBS részvények közel 5 százalékot emelkedtek a mai nap folyamán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.