A Tottenham Hotspur volt a világ első futballcsapata, mely tőzsdére lépett (idén januárban vonultak ki). A klub 1983-ban listázta magát a londoni kereskedésre. Az első futball-IPO (részvénykibocsátás) után még több mint 40 csapat próbált szerencsét a tőzsdén, legtöbbjük angol volt. A futball és a tőzsde kapcsolata tradicionálisan Angliában a legszorosabb, ahol a bajnokság lebonyolításának reformjai után olyan televíziós közvetítési jogokhoz jutottak a csapatok a Sky TV társaság révén, amelyek a megnövekedett és kiszámítható bevételek mellett professzionális vállalatokká formálták a klubokat. „A piacra lépést támogatta, hogy a befektetők felfedezték a bajnokságban rejlő lehetőségeket, melyeket a tőzsdére lépő klubok részvényein keresztül meg is tudtak játszani” – mondta Kircsi András. A kétezres évek elején bárki vásárolhatott az Arsenal, a Manchester United vagy a Newcastle United részvényeiből, melyek mellett további kisklubok sora volt elérhető az angol piacon.
A legsikeresebb tőzsdei szereplő a Manchester United lett, amelynek értéke elérte az 1,2 milliárd eurót is a kétezres évek közepére. A klub azóta kivonult a tőzsdéről. Az amerikai tulajdonos Glazer család most fontolgatja, hogy az MU részvényeit – a korábbi tervekkel ellentétben – bevezetik a szingapúri helyett az amerikai tőzsdére.
„A futball tőkepiaci virágzása helyett azonban trendforduló következett, amelynek – mint a részvényeknél általában – itt is fundamentális okai voltak” – hangoztatta a Concorde elemzője. Kircsi András arra emlékeztetett, hogy a kétezres években mind a játékosok bére, mind az átigazolási áruk száguldásba kezdett, ami még a növekvő bevételek ellenére is nehéz helyzetbe hozta a nagy bajnokságok csapatait. Csak tetézte a bajokat, hogy beszállt néhány olyan klubtulajdonos az iparágba, aki nem piaci alapon közelítette meg labdarúgócsapata jövőjét, hanem korábban szerzett milliárdjaiból szeretett volna egyszerűen sportsikert vásárolni. Az eredmény a piaci verseny torzulása és a sztárokat foglalkoztató csapatok súlyos eladósodottsága lett.
Kircsi András szerint a tőzsdei növekedési történetek nem váltak valóra, és egyre több klubcsapat gondolta úgy, hogy számára sem előnyös a tőzsdei részvétel. A kevés kivételek közé tartozik a Borussia Dortmund vagy a Juventus, melyeknek a részvényei még ma is megtalálhatók a tőzsdén. Ezeknél a csapatoknál azt láthatjuk az árfolyamokon, hogy a befektetőket jóval kevésbé érdekli egy bajnokság megnyerése vagy egy értékes játékos leigazolása, sokkal fontosabb a hosszú távon fenntartható profitabilitás.
A hosszú távú gazdaságosság helyett azonban jellemzőbbé vált a Roman Abramovics- féle modell: az orosz milliárdos több mint 600 millió eurót pumpált a Chelsea-be 2003-as felvásárlása óta. Azt is mondhatjuk, hogy megérte, hiszen Bajnokok Ligáját nyert a csapat idén, ám befektetői szemmel még évekig nem beszélhetünk valódi megtérülésről. Hasonló a helyzet a Manchester Cityvel is, melybe már több mint 1,3 milliárd eurót öntött az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett tulajdonosa mindössze négy év alatt. A klub éves árbevétele azonban nem éri el a kétszázmillió eurót sem, és operatív szinten is veszteséges.
„Piaci szemmel nézve az ilyen csapatok gazdaságilag nincsenek fenntartható helyzetben, csak addig lehetnek sikeresek, ameddig a tulajdonosaik helytállnak a veszteségekért” – hangsúlyozta Kircsi András. A Concorde elemzője szerint a kluboknak az a csoportja, amelyik viszont bevételből szeretne megélni, nyilvánvalóan versenyhátrányba kerül a sztárokat összevásárló csapatokkal szemben, ezért kevésbé vonzó egy befektető számára. A helyzet javítása érdekében vezette be az UEFA a pénzügyi fair play szabályozást, ami alapján a 2013/2014-es idényben már csak azoknak a kluboknak engedi a nemzetközi kupaszereplést, melyek éves szinten nyereségesek. Kevés kivételtől eltekintve tehát a spekulánsok helyett továbbra is a futballszerető üzletemberek, a szponzorok és a rajongók juttatják a legtöbb pénzt a rendszerbe, a befektetők leginkább a szponzorvállalatokon keresztül profitálhatnak a sportág népszerűségéből. Sikeres példa a sörgyártó Carlsberg esete, amely 1988 óta az UEFA szponzora, és az előző, Ausztria és Svájc által rendezett Eb-n másfél millió liter sört értékesített a szurkolóknak.
A legbátrabb klubok
A jelenleg tőzsdén lévő európai klubok: Aalborg (dán), AIK (svéd), Aarhus (dán), AS Roma (olasz), Besiktas (török), Borussia Dortmund (német), Brondby (dán), Celtic (skót), Fenerbahce (török), Porto (portugál), Galatasaray (török), Juventus (olasz), Lazio (olasz), Olympique Lyon (francia), Ruch Chorzow (lengyel), Silkeborg (dán) Benfica (portugál), Trabzonspor (török).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.