Néhány perccel ezelőtt bejelentette az Európára és Mexikóra vonatkozó amerikai vámokat Donald Trump.
Az amerikai elnök a napokban újra lendületet adott a kereskedelmi háborúnak, miután a hét elején új vámtarifákat jelentett be számos ország, köztük
valamint 50 százalékos vámot vetett ki a rézre.
A saját közösségi oldalán, a Truth Social platformján szombaton bejelentett döntés értelmében az Egyesült Államok augusztus 1-jétől
az Európai Unióból és Mexikóból importált árukra 30 százalékos vámtarifát alkalmaz.
Ez felér egy rémálommal az EU számára, hiszen abban reménykedett, hogy átfogó kereskedelmi megállapodást tud kötni az Egyesült Államokkal a 27 országból álló blokk számára. A vám mértékét előzetesen 10 százalék alá várta Brüsszel.
Persze augusztus 1. még messze van, és könnyen lehet, hogy innen még van visszaút. Trump kedvelt tárgyalási technikája, hogy azonnal elmegy a falig, hogy aztán legyen tér az egyezkedésre. Az viszont inkább biztosnak tűnik, hogy ha augusztus 1-jéig nem születik alku az EU-val, akkor az amerikai vámok ezen a szinten maradhatnak.
Ugyanakkor semmilyen jelzés nem érkezett arról, legalábbis egyelőre, hogy az EU-val zajló kereskedelmi tárgyalások elakadtak volna. Ezek a jelenlegi információk szerint továbbra is napirenden szerepelnek.
Az nem is kérdés, hogy Európa szempontjából ezeknek a vámoknak milyen negatív hatásai lennének. Ugyanakkor Trump szemszögéből nézve Amerikának igaza van. Friss hír, hogy az amerikai költségvetés többlettel zárt júniusban a rekordszintű vámbevételek hatására. Egészen pontosan az történt, hogy az amerikai költségvetés
27 milliárd dollár többlettel zárta a júniust, elsősorban a rekordszintű, 27,2 milliárd dollárnyi vámbevétel hatására.
Erről az amerikai pénzügyminisztérium tett közzé friss jelentést. A vámbevételek emelkedése hozzájárult ahhoz, hogy a júniusi költségvetési bevételek 13 százalékkal, 526 milliárd dollárra nőttek. A kiadások eközben 7 százalékkal, 499 milliárd dollárra csökkentek.
Ezzel együtt is az október 1-jén kezdődött 2025-ös pénzügyi év első kilenc hónapjában az Egyesült Államok költségvetési hiánya 1337 milliárd dollár volt, ez 5 százalékkal fölülmúlta az egy évvel korábbit. Viszont ebben a kilenc hónapban rekordszintű, 113,3 milliárd dollár volt a vámbevétel, és a pénzügyminisztérium szerint a szeptember végével záródó pénzügyi évben ez az összeg elérheti akár a 300 milliárd dollárt.
Erre szükség is lesz, hiszen a trend egyértelműen negatív. A múlt szeptember végével záródott előző pénzügyi év költségvetési hiánya 1832,8 milliárd dollár volt, 8,1 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A hiány a 2024-es pénzügyi évben a hazai össztermék (GDP) 6,4 százaléka volt az egy évvel korábbi 6,2 százalék után.
Csak hogy érthető legyen, miért lenne olyan nagy dolog, ha megfordulna a folyamat: az Egyesült Államok költségvetése legutóbb a 2001-es pénzügyi évben zárt többlettel.
Ahogy arra a Világgazdaság emlékeztetett: a magas vámbevételek nem meglepők, miután Donald Trump amerikai elnök élesen megemelte a vámok szintjét az elmúlt hónapokban, hogy növelje a kormány bevételeit, egyúttal újraélessze az amerikai feldolgozóipart és tompítsa a kereskedelmi egyenlőtlenségeket.
Trump a vámok segítségéve nyomást tudott gyakorolni több országra is, ám egyelőre nem látni, hogy a vámokból befolyó bevételek milyen pályát futnak majd be az azokat érintő szünetek és újraindulások miatt. A Kína elleni vámok például volt, hogy a 145 százalékot is elérték, mielőtt ismét alacsonyabbak lettek volna, noha még mindig magasak.
Trump emellett számos iparágat és nyersanyagot is megadóztatott, és ezen a téren is további lépésekre készül. Az egyes országokkal szembeni vámok sem véglegesek. A vámok folyamatos változása mellett ugyanakkor Trump azt is jelzi, hogy nyitott az egyeztetésekre a kereskedelmi kérdésekben.
Nincs több kérdés: itt a bizonyíték, Trumpnak igaza volt – az elnök tengernyi pénzt szerzett Amerikának
Legutóbb 2021-ben történt meg, hogy az USA büdzséje többlettel zárt. Trump vámháborúja most mutatta meg igazán, mi az értelme Amerika szempontjából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.