Továbbra is stabil a forint árfolyama, és a befektetők bizakodását tükrözi az is, hogy a múlt hét csütörtöki kötvényaukciók ismét jól sikerültek. Az Államadósság-kezelő Központ a tervezettnél kicsivel magasabb délelőtti értékesítését délután több mint 8 milliárd forinttal tudta megfejelni. Ami a makrogazdasági adatokat illeti, szerdán a bruttó bérek júniusi alakulását, pénteken pedig a kiskereskedelmi forgalom júniusi értékeit tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Előbbi a vártnál kisebb, 4,1 százalékos éves emelkedést mutatott, szemben az általunk várt 5,5 százalékkal a május havi 6,4 százalék után. Tekintettel arra, hogy idén jelentős mértékű minimálbér-emelés valósult meg, az adatok továbbra is inkább azt jelzik, hogy a bérek oldaláról nem tapasztalható inflációs nyomás. A kiskereskedelmi adatok közben jelentős, ezúttal 1,7 százalékos éves csökkenést jeleztek, ami ugyan valamivel jobb az általunk vártnál, de továbbra is gyenge fogyasztási keresletre utalnak.
Az előttünk álló hét legfontosabb hazai eseménye a keddi kamatdöntés lesz: bár a határidős kamatláb-megállapodások alapján akár már most is csökkenthet a jegybank, és az is beszédes, hogy a múlt heti államkötvény-aukciókon már az ötéves papír hozama is a hétszázalékos jegybanki alapkamat alá került, csökkentéssel most még nem számolunk. A júliusi infláció 5,8 százalékkal negatív meglepetést hozott, az élelmiszereknek a rossz időjárás miatti várható áremelkedése pedig további árfelhajtó tényezőként jelenhet meg, amit megfejelhet még a jövedékiadó- emelések és a telekommunikációs adó hatása is. A jelenlegi pozitív hangulat inkább a külpiaci eseményeknek tudható be, ami könnyen megfordulhat, miközben az IMF-megállapodáshoz a véleményeknek még közeledniük kellene egymáshoz. A döntés mindenesetre vélhetően nagyon szoros lesz. A kamatot a jegybank valószínűleg októberben csökkentheti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.