BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot nőtt a K&H profitja

Az első negyedévben jelentősen nőtt a K&H csoport profitja: az eredmény a csökkenő céltartalék és a szigorúbb költséggazdálkodás miatt emelkedett meg. A portfólió minősége javul, de csak a vállalati szegmensben

Az idei első negyedévben 3,2 milliárd forint lett a K&H Bank csoport szintű adózás után eredménye, nyolcszor akkora, mint egy évvel ezelőtt – mondta Henrik Scheerlinck, a társaság vezérigazgatója a cég sajtótájékoztatóján. A bankadótól és egyszeri tételektől megtisztított profit 8,1 milliárd forint lett, ez is lényegesen magasabb az egy évvel korábbi 5,2 milliárdnál.

A hitelintézetnél az első negyedévben mind a működési bevételek, mind a költségek nőttek. A kamatbevételek a csökkenő hitelállomány miatt zsugorodtak, a nettó díjbevétel viszont 28,7 százalékkal megugrott. A működési költségek szintén nőttek 13,1 százalékkal. A díjbevételek és a költséges megnövekedésében is szerepet játszott a tranzakciós illeték bevezetése, ebből az első három hónapban 2,8 milliárd forintnyit fizetett a K&H. A javuló eredményben fontos szerepet játszott a hitelezési céltartalékok mennyiségének csökkenése, az idei első három hónapban 3,2 milliárd forintot különített el erre a hitelintézet, miközben egy éve még 7 milliárd forint volt a negyedéves céltartalék. Ezt azért is tehették meg, mert a hitelportfóliók minősége tovább javult. 2012 második negyedévében volt a csúcson a K&H-nál a nem teljesítő hitelek aránya, akkor a kölcsönök 13,3 százaléka volt 90 napon túl késedelmes. Azóta viszont minden negyedévben jobb lett az arány, az idei első három hónapban már csak 11,9 százalékos volt a nem teljesítő hitelek aránya.

A javulás főleg a vállalati hiteleknek és a lízingeknek köszönhető, a lakossági hitelportfólió minősége ismét romlani kezdett, március végén 17,9 százalék volt ebben a szegmensben a nem teljesítő kölcsönök aránya.

A hitelportfólió mérete az első negyedévben 1 százalékkal 1446 milliárd forintra nőtt, ha viszont az árfolyamhatást nem számoljuk, 2 százalékos csökkenés volt az állományban. A betétállomány is nőtt a banknál 1 százalékkal 1691 milliárd forintra.

Gyorsan nő a K&H biztosító

A K&H Biztosító 760 millió forintos profittal zárta az első negyedévet, ami jócskán meghaladja a korábbi negyedévek nyereségét. Wim Guilliams, a biztosító vezérigazgatója szerint ez egyrészt a jó kárhányadnak, másrészt az életbiztosítási ág stabil nyereségének köszönhető. A költségeket is sikerült csökkenteni a cégnél, a tavalyi első negyedévben 1,85 milliárd forintot tettek ki a működési költségek, az idei első három hónapban pedig már csak 1,54 milliárdot.

A nem élet ágon a díjbevétel 8 százalékkal nőtt éves összevetésben, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon 12-ről 14,9 százalékosra nőtt a K&H részesedése, a teljes nem élet üzletágban pedig 4,5-ről 5,8 százalékosra növelték a hányadukat.

Az életbiztosítási tartalékok 6,8 százalékkal 72,2 milliárd forintra nőttek.

A nem élet ágon a díjbevétel 8 százalékkal nőtt éves összevetésben, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon 12-ről 14,9 százalékosra nőtt a K&H részesedése, a teljes nem élet üzletágban pedig 4,5-ről 5,8 százalékosra növelték a hányadukat.

Az életbiztosítási tartalékok 6,8 százalékkal 72,2 milliárd forintra nőttek.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.