Csak minden kilencedik gyereknek nyitnak Start-számlát
A kincstári nyilvántartásban szereplő gyerekek száma 43960 volt ugyanebben az időszakban. A jelenleg már csak a Magyar Államkincstárnál megnyitható Start-számlákra a gyerekek hozzátartozói az első félévben 224 millió forintot tettek át. Azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs külön Start-számlájuk, egy kincstári számlára kerül az államtól kapott életkezdési támogatásuk, ez az idei első félévben 3,35 milliárd forint volt. A gyerekek 42500 forintot kapnak az államtól születésük után.
Egy évvel ezelőtt lényegesen népszerűbb volt a Start-számla. Az első félévben 44840 gyerek került be a kincstár nyilvántartásába, közülük 24747-nek nyitottak a szülei Start-számlákat, amelyeken 1,25 milliárd forintnál is többet helyeztek el. Az ideinél gyengébb első félévet csak egyszer, 2006-ban, az indulás évében zártak a Star-számlák, azóta minden évben több gyereknek nyitottak ilyet a szülei, mint most.
A Start-számlák iránti kereslet tavaly októberben esett vissza, amikor „államosították” a babakötvényeket. A jogszabályok szerint azóta kizárólag az államkincstárnál nyithatnak csak a szülők Start-számlát, a bankoknál és takarékszövetkezeteknél már nem, sőt ha elégedetlenek a jelenlegi számlavezetővel, a Start-számlát csak és kizárólag az államkincstárhoz vihetik át. A jogszabály engedményeket is adott, a szülők a 2006 előtt született gyerekeknek is nyithatnak ilyen számlát a kincstárnál, és a korábbi 120 ezer forintos éves befizetési limitet is eltörölték, az állami támogatás mértéke viszont változatlan maradt.


