BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

London készül a tőzsdefúzióra

Szép eredményekkel készül London Stock Exchange (LSE) Group a német Deutsche Börsével közelgő fúzióra. A londoni tőzsdeüzemeltető az első negyedévben 8 százalékkal 359 milllió fontra növelte forgalmát, ez 9 millióval magasabb az elemzői várakozásoknál. Legfőbb jövedelemforrásuk ezúttal is a tőzsdei adatszolgáltatás volt, ide értve az irányadó FTSE index gondozásával kapcsolatos bevételeket.

Az üzletág az egy évvel korábbinál tíz százalékkal magasabb 141,5 millió fontos bevételt hozott az első negyedévben. Nyolc százalékkal 92,4 millióra emelkedtek a tőkepiacról származó bevételeik, ebbe a körbe tartozik a kereskedésért felszámított díjak és a tőzsdei kibocsátásokból befolyó összegek. Elszámoló házuk, a LCH.Clearnet 14 százalékos forgalombővülést – 84,3 millió font - ért el a tőzsdén kívüli határidős ügyletek megszaporodásának köszönhetően. Egyedül a technológiai szolgáltatások 17 százalékos visszaesése szolgált negatív meglepetéssel a LSE-nél, amely az egyes informatikai projektek időbeli megcsúszásával magyarázza a 16,2 milliós fontra zsugorodó bevételt.

A tőzsdeüzemeltető társaság vezérigazgatója, Xavier Rolet közleményében ismét síkra szállt az egyenlő felek fúziója mellett megjegyezve, hogy a Deutsche Börzével kialakítandó együttműködés olyan „kényszer”, amely lenyűgöző eredményekkel kápráztatja majd el mindkét cég részvényeseit. A folyamat egyébként jól halad, jelenleg a dokumentumok előkészítésénél tartanak. Végéhez közeledik a részvényesi tájékoztató összeállítása, és készülnek a versenyhatóságokhoz beadandó engedélykérelmek is. Sínen van a LSE-csoporthoz tartozó Russell Investment Management amerikai vagyonkezelő cég leválasztása és eladása a TA Associates magántőke-társaságnak, ez júliusra lezárul. Az LSE most 1,2 milliárd dollárt kap kézhez, jóllehet 2014-ben még 2,7 milliárdot fizetett a Russel indexcsaládot gondozó cégért a Northwestern Mutualnek.

A Deutsche Börsével való fúzióról márciusban döntött a milánói tőzsdét is a portfoliójában tudó LSE-csoport. Európa legnagyobb, 30 millió dollár piaci értékű tőzsdeüzemeltetője jön így létre, amelyben a tulajdonmegoszlás 54,4-45,6 százalék lesz a frankfurtiak javára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.