Pénz- és tőkepiac

A fontosabb piacok mínuszban kezdték a pénteket

Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva. A BUX is mínuszban kezdett.

  • A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,34 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 0,30 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 0,14 százalékos mínuszban nyitott.
  • Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az ötven legnagyobb és leglikvidebb vállalat árfolyamának változását tükröző EuroStoxx50 mutató viszont 1,16 pontos, 0,03 százalékos pluszban nyitott.

    Szintén mínuszban kezdett a BUX is: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,11 százalékos csökkenéssel nyitott pénteken.

    Forrás: AFP PHOTO / Bryan R. Smith

    New York és Tokió hivatalosan is a korrekció szakaszába lépett, miután az irányadó indexek értéke több mint 10 százalékkal esett a január végén elért csúcsokról. Elemzők szerint nincs válság és nem várható krach, mert a fundamentumok erősek, hanem a részvényárfolyamok gyors és jelentős növekedését törvényszerűen követő korrekció következett be.

    Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói:

  • a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1032,89 ponttal, 4,15 százalékkal, 23 860,46 pontra csökkent;
  • az S&P 500-as mutatója 100,58 ponttal, 3,75 százalékkal esett, és 2581,08 ponton fejezte be a napot;
  • a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 274,83 ponttal, 3,9 százalékkal lett kevesebb, és 6777,16 ponton zárt.
  • Fotó: TradingView

    A piacok „félelmi indexének” tekintett volatilitási mutató a Chicago Board Options Exchange Volatility Index (VIX) csütörtökön 33,46 ponton, 20,66 százalékos pluszban zárt. Minél kisebb a mutató értéke, annál kedvezőbbek a tőzsdei kilátások. Ha az index értéke eléri a 20 pontot, az már pánikot jelez. Közel egy év nyugalom után hétfőn emelkedett 20 pont fölé a VIX, azóta is tartósan e határ fölött áll, maximumát kedden 50,30 ponton érte el.

    Nem aggódnak a londoni elemzők a tőzsdei árfolyamzuhanások miatt

    Londoni elemzők szerint valószínűtlen, hogy az elmúlt napok globális tőzsdei árfolyamzuhanásainak komolyabb negatív reálgazdasági hatásai lennének.

    A nyugat-európai tőzsdék erős veszteségben zártak csütörtökön. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,49 százalékkal, a frankfurti DAX-index 2,62 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,98 százalékkal zuhant. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,60 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,74 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 2,70 százalékkal csökkent.

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 822,17 pontos, 2,07 százalékos csökkenéssel, 38 875,93 ponton zárt csütörtökön.

    Deviza, kripto, olaj

    Pénteken délelőtt kilenc órakor az eurót 1,2278 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, napi szinten 0,25 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A árfolyama esik. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe – amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja – 8010,33 dolláron, 2,75 százalékos nyereségben állt kilenc órakor.

    A globális szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára már hatodik napja csökken, miután Irán bejelentette, hogy emeli kitermelését, az amerikai nyersolajkitermelés pedig rekordnagyságra nőtt, fokozva a túlkínálat és a raktárkészletek bővülése miatti aggodalmakat.

    A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,65 százalékos veszteségben, 64,39 dolláron, a márciusi szállítású WTI 0,92 százalékos mínuszban, 60,59 dolláron forgott.

    amerikai piac nyitás tőzsde európai piacok
    Kapcsolódó cikkek