Fiataloknak újít a Revolut
A több mint tízmillió ügyféllel rendelkező Revolut globális pénzügyi platform bevezeti Magyarországon a Revolut Juniort, egy 7–17 éves gyerekek és szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment-alkalmazást. Az új alkalmazással a társaság azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot, ezt a legújabb fejlesztéssel biztonságos módon, szüleik útmutatásai alapján tehetik meg. Az applikációban ugyanis csak a Revolutot már eleve használó szülő vagy törvényes gondviselő regisztrálhat fiókot egy gyermeknek. Saját fiókjuk használatával a gyerekek tapasztalatokat szerezhetnek a pénz helyes használatáról.
A termék három fő elemből áll: az új Revolut Junior appból, egy kifejezetten gyerekeknek tervezett alkalmazásból, amelyben a gyerekek ellenőrizhetik egyenlegüket, és tranzakcióikkal kapcsolatos értesítéseket kaphatnak. A második pillér a meglévő alkalmazás egyedi kialakítású szekciója, amely lehetővé teszi a szülőknek és gondozóknak, hogy kezeljék gyermekeik költéseit, a harmadik pedig a gyerekeknek szánt Revolut Junior bankkártya. Meglévő számlájuk segítségével a szülők egyetlen, biztonságos helyről képesek kezelni gyermekeik zsebpénzét, sőt az egész családi kasszát is. Közvetlenül utalhatnak a gyermekek fiókjába, de rálátásuk van a gyerekek egyenlegeire és a tranzakcióikra is.
Várhatóan az év során bevezetésre kerülő új funkció lesz, hogy a szülők rendszeres zsebpénzt, kiadási korlátokat és megtakarítási lehetőségeket állíthatnak be gyermekeiknek.


