Mesterséges intelligenciát használó biztosító lép a New York-i parkettre
Tőzsdére lép a New York-i Lemonade biztosító. A startup vállalkozás egyelőre százmillió dollárosra tervezett kibocsátását (IPO) már az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleténél is bejelentették (SEC). A japán Softbank érdekeltségi körébe tartozó társaság az angolul insurtechnek nevezett cégek közé sorolható, amelyek a legújabb információs technológiát használják biztosítási modelljük felépítésére.
A négy évvel ezelőtt alapított Lemonade Amerikában, Németországban és Hollandiában lakásbiztosítással, azon belül főként lopás- és töréskárokkal foglalkozik, de felelősségbiztosítást is kínál. Szolgáltatásait mind a tulajdonosok, mind a bérlők igénybe vehetik. Programjai a gépi tanulást is bevetik a kockázatértékelés hatékonyságának növelésére, a károk megtérítésének a folyamatát pedig mesterséges intelligencia segíti. A cég alaptőkéje – két zárt körű tőkeemelés után, amelyben a Softbank és a szakmabeli német Allianz is részt vett – 480 millió dollár, becsült értéke a Business Insider üzleti lap szerint 2 milliárd dollár.
A Lemonade egyelőre nem termel nyereséget, nettó vesztesége az első negyedévben az előző év azonos időszakához mérten 69 százalékkal, 36,5 millió dollárra nőtt annak ellenére, hogy a bevételei a bázisidőszakban elért 11 millió dollárról 26 millió dollár fölé emelkedtek. Az még nem derült ki, hogy a tőkeemelésből begyűjteni kívánt százmillió dollár fejében hány részvényt dobnának piacra, és mi lesz a papírok kibocsátási ára. Sőt közölték, az IPO százmillió dolláros összege is csupán indikáció, később még pontosítani akarják. A kibocsátásra a járványhelyzet dacára kedvezők lehetnek a körülmények, hiszen az utóbbi időben rendre sikeresen léptek tőzsdére a tengerentúlon a startupok. A pénzügyi technológiára specializálódott Shift4 Payments például június 5-én 46 százalékos erősödéssel 33,5 dollárig ralizott, az üzleti információs adatbázist működtető ZoomInfo Technologies pedig egy nappal korábban 62 százalékos drágulással debütált, és 34 dolláron zárt. A Shift4 Payments árfolyama 35,5 dolláron áll, Zoominfóé már 50 dollár fölött jár.
A nettó veszteség
36,5
millió dollárt
ért el az első negyedévben


