A háztartások pénzügyi eszközeinek állománya új csúcsra,
66080,4 milliárd forintra emelkedett 2020 végére, ami 9 százalékos bővülés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest
– derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált, előzetes adataiból. A kötelezettségek állománya eközben 11,5 százalékkal, 11 536,4 milliárd forintra nőtt, így a háztartások nettó pénzügyi vagyona 54544 milliárd forintot ért el decemberben.
Az MNB adatai alapján a lakosság 2020-ban is az alacsony kockázatú befektetési formákat kereste elsősorban. Az egyes eszközosztályok közül
a betéteknél volt a legnagyobb növekedés, itt 18,1 százalékkal, 12234,1 milliárd forintra nőtt a kimutatott állomány.
Az állampapírok szintén igen keresettnek bizonyultak a kisbefektetők körében, ezek mennyisége egy év alatt 13,5 százalékkal, 9135,6 milliárd forintra nőtt. A készpénz súlya is változatlanul magas a lakosság megtakarítási portfóliójában Magyarországon: a bankjegyekben lévő pénzeszközök mennyisége már megkötzelítette az 5900 milliárd forintot az év végén, ami erős, közel 13 százalékos növekedés 2019 decemberéhez képest.
A lakosság pénzügyi eszközeinek majdnem 40 százalékát adó részvényeknél és részesedéseknél az átlagnál jóval alacsonyabb, 5,5 százalékos, éves bővülést mért az előzetes adatok szerint az MNB, nem egészen 26400 milliárdos állomány mellett. Ezen belül a befektetési jegyek állománya 7,2 százalékkal, 4519,4 milliárd forintra nőtt egy év alatt.
A biztosítástechnikai tartalékok állományának bővülési üteme szintén elmaradt némileg az átlagtól, 7,1 százalékot ért el, 4968,4 milliárd forintos volumen mellett. Ezen belül az életbiztosítási tartalékok állománya 7 százalékkal, 2241 milliárd forintra nőtt, míg a nyugdíjpénztári megtakarításoknál 7,1 százalékkal bővült a kimutatott összeg, és nem egészen 2170 milliárd forintot tett ki.
A kötelezetsségeken belül a lakossági hitelek állománya 9892,9 milliárd forintot ért el, ami dinamikus, 13,5 százalékos bővülés erdeménye. Az erős növekedési ütemben ugyanakkor jelentős szerepe lehetett a március óta élő hiteltörlesztési moratóriumnak is.
A tranzakciók alakulását vizsgálva az állampapíroknál és a betéteknél mutatott jelentős pluszt az egyenleg, miközben az átértékelődések pozitív hatása leginkább a részvényeknél és részesedéseknél érződött.
A betéteknél és állampapíroknál kimutatott, az átlagot meghaladó bővülés nyomán kissé átalakult a háztartások megtakarítási portfóliójának összetétele is. A részvények és részesedések súlya például 41,2-ről 39,9 százalékra csökkent egy év alatt, miközben a betéteké 17,1-ről 18,5, az állampapíroké pedig 13,3-ről 13,8 százalékra nőtt. A készpénz részesedése is emelkedett tavaly: december végén már 8,9 százalékot ért el, szemben az egy évvel korábbi 8,6-del.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.