Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken, de a kockázatvállalási hangulatot fékezi, hogy a befektetők aggódnak a kínai helyzet miatt.

A héten közölt kínai makroadatok azt mutatják, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában lassul a bővülés, miközben a szabályozásért felelős hatóságok egy sor szektorban szigorítják az előírásokat és az ellenőrzést, ami visszavetheti a növekedést.

Nyitás, kilenc óra után néhány perccel

  • a londoni fő mutatója, az FTSE-100 index 0,70 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 0,81 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 0,94 százalékos,
  • a milánói FTSE MIB 0,67 százalékos,
  • a madridi IBEX-35 index pedig 0,76 százalékos pluszban állt.
Fotó: Shutterstock

Különös figyelem irányul a Renault francia autógyártóra, amely csütörtökön jelentette be, hogy Franciaországban megszüntet kétezer mérnöki és műszaki támogatói állást, és más munkakörökbe vesz fel embereket az elektromos járművekre való tömeges átállás jegyében. A veszteségesen működő vállalat már korábban közölte, hogy nagyjából 4600 állást szüntet meg egy széles körű átszervezés keretében. Csütörtökön 1,69 százalékos mínuszban, 29,10 eurón zártak a Renault-részvények a párizsi tőzsdén, pénteken viszont 0,68-os pluszban, 29,30 eurón indult a kereskedés.

A Financial Times című londoni üzleti napilap beszámolója szerint Philip Lane, az Európai Központi Bank főközgazdásza egy német közgazdászokkal tartott zárt körű találkozón elmondta, hogy az euróövezeti jegybank várakozásai szerint a 2 százalékos inflációs célszámot 2025-ben érhetik el a 19 uniós országot tömörítő blokkban. Ez azt jelenti, hogy sokáig kell még várni az EKB első kamatemelésére, ami jó hír a részvénypiaci befektetőknek.

Az euró 1,1776 dolláron forgott a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek délelőtt kilenc órakor, 0,11 százalékkal erősödött az előző napi záráshoz képest.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,49 százalékkal, 1761,90, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,42 százalékkal, 1764,00 dollárra kapaszkodott fel a New York-i árupiacon.
   
A kínálat fokozatos helyreállásával párhuzamosan a globális szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,26 százalékos mínuszban, 75,47, az októberi szállítású WTI pedig 0,30 százalékos veszteségben, 72,34 dolláron forgott kilenc órakor.

Csütörtökön enyhe emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,16, Frankfurt 0,23, Párizs 0,59, Madrid 1,14, Milánó pedig 0,78 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,44, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,42 százalékkal kúszott feljebb. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,58 százalékkal emelkedett.