A digitális hirdetések piacát igencsak megkavarta az Apple azon döntése, hogy megnehezíti az adatgyűjtést eszközein. A tavasszal bevezetett változások értelmében a felhasználóik aktivitásának követését azok beleegyezéséhez kötötte az Apple az eszközein. Mindez a Google reklámbevételeinek kilövését eredményezte, míg a Facebook és a Snapchat tulajdonos Snap a vártnál gyengébb eredményeket értek el a legutóbbi negyedév során – írja a The Wall Street Journal.

Mivel rendkívül kevesen – mindössze 16 százalék – engedélyezték, hogy mindenféle alkalmazások kövessék netes tevékenységüket, 

a célzott hirdetésekre épülő Facebook modell hatékonysága érdemben csökkent

Bár ennek eredményeként hasonló mennyiségű fogyasztó elérése drágult a platformon, ami akár növelhette is volna a cég reklámbevételeit, úgy tűnik a hirdetők inkább a Google felé csoportosították át költéseiket. A keresőóriás hirdetési modellje ugyanis a felhasználói szándékon és nem az összegyűjtött adatokon alapul.

Fotó: Shutterstock

Tekintve, hogy a GroupM ügynökség szerint 

a digitális reklámok globális piaca az idei évben akár 26 százalékkal is bővülhet a korábban jelzett 15 százalékos ütemmel szemben és eme növekedés jelentős részét a Google arathatja le, 

ez mindenképpen jelentősen változtat a piacon. A szeptemberben véget érő negyedév során így a Google hirdetési bevételei elérték az 53,13 milliárd dollárt, míg a Facebook reklámbevételei 28,28 milliárd dollárt tettek ki ezen idő során.

Az Apple operációs rendszerében bevezetett változások a Twitter hirdetési bevételeit sem érintették, azokat a társaság 40 százalékkal tudta növelni, hiszen a közösségi médiacég felületén sokkal gyakoribbak a márkák jelenlétét erősítő, nem azonnali eladásokat remélő hirdetések. Azonban a cég által peres úton elvesztett 800 millió dollárnak köszönhetően a Twitter eredményei rendkívüli mértékben elmaradtak a várakozásoktól.

A változások a cégek tőzsdei teljesítményén is látszanak, míg a Google-tulajdonos Alphabet részvényei új csúcsokat ostromolnak, a Facebook papírjai messze járnak a 380 dollár körüli csúcsoktól, a szerdai kereskedést 312 dollár körüli árfolyamon zárták a cég részvényei.