A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,42 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 54 637,92 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Fotó: Shutterstock

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: enyhe csökkenéssel zárt a piac, alacsony forgalom mellett. A vezető részvények közül az OTP jó napot zárt.

Hozzátette: a Mol az olajár emelkedése ellenére rosszul teljesített, az európai olajcégek iránykereső hangulatban vannak. A Richter és Telekom a tőzsdével együtt csökkentek.

  • A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2720 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,24 százalékkal 19 045 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 97,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,47 százalékkal 8525 forintra gyengült, a részvények forgalma 863,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4366,68 ponton zárt hétfőn, ez 20,47 pontos, 0,47 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.