Az Európai Bizottság 2021-es Öregedési Riportja alapján stabilabbak lesznek azok a nyugdíjrendszerek, amelyek az állami mellett erős egyéni pillérre is támaszkodhatnak. Összességében ugyanakkor így is közel 10 százalékkal csökkenhet a helyettesítési ráta 2070-re. Érdemes hosszú távon félretenni a nyugdíjas évekre, akár már a munkába állás kezdetekor, kis összegben is el lehet kezdeni a megtakarítást – hívja fel a figyelmet az OTP Nyugdíjpénztár szakértője. 

Az európai társadalmakban egyre több 65 év felettire egyre kevesebb munkaképes fiatal jut, és az időskor is egyre jobban kitolódik, hosszabban elnyúlik. 

Jelenleg Magyarországon a 65 éves koron túli várható élettartam plusz 15 év körül mozog, azonban ezzel bőven elmarad az EU-s 18 éves átlagtól. 2070-re azonban várhatóan további 7 évvel fog növekedni ez a szám Magyarország esetében. 

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az OTP közleménye szerint kulcskérdés az, pénzügyileg mennyire fenntartható az állami nyugdíjfolyósítás, és így mennyire szerencsés csak erre támaszkodni. Az előrejelzés ebben nem a legoptimistább: 2070-ig az állami helyettesítési ráta – vagyis az átlagos nyugdíjak az átlagbérhez viszonyítva – szinte minden tagállamban csökkenni fog, az EU-ban átlagosan 9,5 százalékponttal a 2019–2070 közötti időszakban. Az öngondoskodáson alapuló nyugdíjreformok egyre fontosabb szerepet tölthetnek be az európai emberek életében.

Ezalól Magyarország sem kivétel, az előrejelzésben kirajzolódni látszik, hogy az öregedéshez kapcsolódó kiadások Magyarországon és még 14 másik EU-tagállamban fognak a legnagyobb mértékben nőni az elkövetkezendő évtizedekben.

Az OTP Nyugdíjpénztár közlése szerint az új pénztártagok száma 2021 harmadik negyedévében több mint 35 százalékkal nőtt 2020 első 9 hónapjának eredményeihez képest. Ez összesen 12 700 fő csatlakozását és több mint 18 milliárd forintnyi befizetést jelentett, 14 százalékkal többet 2020 azonos időszakához képest. 

Több százezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítás

Az idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 391 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a szerződésállomány 

év végére meghaladja majd a 400 ezres szintet, annak ellenére is, hogy az idei befizetések után járó, akár 130 ezer forintos adójóváírást ezúttal nem tudják majd kihasználni azok a gyermeket nevelő családok, amelyek teljes mértékű egyszeri szja-visszatérítésben részesülnek.

A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége eddig is csak részlegesen használta ki. Tavaly év végén csaknem 380 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 74 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként mintegy 195 ezer forintot jelent, ami átlagosan 39 ezer forintos adó-visszatérítéshez juttatta a biztosítottakat.

A FBAMSZ közlése szerint a Magyarországon 2014 óta elérhető nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja 55-60 százalékát teszi ki az utolsó fizetésének. Az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél kevesebbre számíthatnak, mivel 2013-ig létezett a nyugdíjplafon, amely alapján a bruttó átlagbér háromszorosa feletti részt a nyugdíjszámításnál nem vették figyelembe. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül lehet, míg a katás vállalkozóknál a a korábbi valós jövedelem 10-20 százalékára is zuhanhat.

Magyarországon háromféle nyugdíj-előtakarékossági forma ismert: az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj-előtakarékossági számla és a nyugdíjbiztosítás. Ezek mindegyikében az állam 20 százalékos adó-visszatérítéssel jutalmazza az öngondoskodást. Közülük azonban a nyugdíjbiztosítás az egyetlen módozat, amelynél például katás egyéni vállalkozók is igényelhetik az adó-visszatérítést, mivel a szerződő és a biztosított személye eltérő lehet.

Jelenleg Magyarországon mintegy 70-féle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések 74 százaléka kapcsolódik különféle befektetési portfóliókhoz. 

Aki az idei évben is pályázik adójóváírásra a nyugdíjpénztári befizetései után, annak két dologra is figyelnie kell. Egyrészt, nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak az év végéig be is kell érkeznie a biztosítónál vezetett számlára. Másrészt, a jóváírás az időben történő befizetés esetén sem jár automatikusan: a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt.