„Nem várunk kamatdöntést az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed holnap kezdődő kétnapos ülésétől, de elképzelhető, hogy a jegybankárok nyilatkoznak a mérlegleépítés és a kamatemelési ciklus menetrendjéről” 

– mondta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: prognózisuk szerint az idén három kamatemelésre számíthatunk. Ugyanakkor a Goldman Sachs elemzői alapesetben négy, egyenként 25 bázispontos kamatemeléssel kalkulálnak az idén. De úgy vélik, hogy az megugrása miatt ennél több kamatdöntő lépés is lehetséges. Várakozásuk szerint márciusban, júniusban, szeptember és decemberben szigoríthat a Fed, ám jelentős a kockázata annak, hogy minden olyan ülésen kamatot fognak emelni, amikor felfelé tolódnak az inflációs kockázatok. 

Fotó: Shutterstock

A The Wall Street Journal szerint 

a Fed e heti ülésén arra fókuszálnak, hogy milyen gyorsan morzsolják a közel 9000 milliárd dolláros kötvényportfóliót. 

Az ügyben jártas források szerint a jegybankárok jó úton haladnak, hogy márciusig befejezzék az ösztönzőprogramot, amikor valószínűleg kamatot emelnek, hogy hűtsék a túlfűtött gazdaságot. Az amerikai tőzsdei lap emlékeztetett, hogy a Fed eszközportfóliója, amelyet néha mérlegnek is neveznek, 2020 márciusa óta több mint a kétszeresére nőtt. A Fed 2020 márciusában és áprilisában közel 1500 milliárd dollár értékben vásárolt kincstárjegyeket, majd a továbbiakban havi 120 milliárd értékben állt a vásárlói oldalon, egészen tavaly novemberig, amióta fokozatosan csökken a vásárolt mennyiség. 

Bár Loretta Mester, a Fed clevelandi kormányzója szerint a mérleget a lehető leggyorsabban kell lebontani, Jerome Powell Fed-elnök azzal hűtötte a kedélyeket, hogy további két-három kamatdöntő ülésre lehet szükség, amíg a pontos részleteket kidolgozzák. Ebből elemzők arra következtetnek, hogy 

legkésőbb nyáron azért elkezdődik a mérlegbontás. 

A Goldman Sachs például úgy saccolja, hogy júliustól havi százmilliárd dollár értékben csökkentik a jegybanki mérleget, ami szigorúbb a Fed mostani kommunikációjánál. De a leépítés még ilyen gyorsított ütem mellett is eltartana két évig, mire a portfólió 6100 és 6600 milliárd dollár közé zsugorodna a jelenlegi 8765 milliárd dollárról.