A hét második felében napról napra ugyanazt a mintát követték a tengerentúli részvényindexek. 

Bár pluszban nyitottak, de a reggeli frissességet rendre egész napos eladói nyomás követte, melynek következményeként mínuszban zártak a vezető indexek. 

Ilyenkor teljes gőzzel beindul a technikai elemzés. A kiskapitalizációjú részvényeket megjelenítő Russel 2000 index chartján hamar megtalálták a szakértők a vészjósló technikai formációnak tekintett „halálkeresztet”. Ami akkor rajzolódott ki a grafikonon, amikor az 50 napos mozgóátlag keresztezte a 200 napos mozgóátlagot. De a NASDAQ Composite is csökkenő spirálba került, és az S&P 500 is becsúszott a 100 napos mozgóátlag alá. Csak az opciós árakból számított VIX-index tudott emelkedni, ám ez éppen a megnövekedett kockázatot jelzi. 

A részvényárfolyamok hullámvölgyében a kötvénypiaci folyamatok húzódnak meg, hiszen a részvényeknek most a dagadó kockázatmentes hozamokkal kell versenyezniük. 

Fotó: Kerem Yucel / Anadolu Agency / AFP

A héten a német 10 éves állampapírok hozama három év után a pozitív tartományba emelkedett, vagyis lezárult az a szomorú időszak, amikor a befektetők fizettek a német államnak azért, hogy „őrzi” a pénzüket. Míg az Egyesült Államokban csütörtökön 1,833 százalékig kúszott fel a 10 éves referencia-állampapír hozama. Bár pénteken 1,783 százalékra mérséklődött, de ez még mindig szokatlanul magas szint. A kötvénypiaci hangulatot az a várakozás fűti, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek az idén többször is emelnie kell a kamatlábakat, hogy hatékonyan küzdhessen az infláció ellen. Ezt a prognózist alátámasztja, hogy Jerome Powell Fed-elnök a múlt héten „súlyos fenyegetésként” értékelte az inflációt, melynek mértéke eléggé elrugaszkodott a 2 százalékos inflációs céltól, amennyiben tavaly decemberben a fogyasztói árak 7 százalékkal emelkedtek a tavalyelőtti azonos időszakhoz képest.

A piacon persze az a technikai spekuláció is lábra kapott, hogy a tengerentúli kötvényhozamok megtorpannak az 1,98-as szintnél, s a korrekció időleges enyhülést hozhat a részvénypiacoknak, 

ám erre hosszabb távon mégsem alapozhatunk. Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője úgy véli: még akár 1-2 százalékkal is emelkedhet az amerikai 10 éves állampapírok hozama, ha beindul a kamatemelési ciklus és a Fed visszavonul a kötvénypiac vásárlói oldaláról.

Az elmúlt napokban tapasztalt általános részvénypiaci esés nem jelenti azt, hogy minden részvényt negatívan érintenének az emelkedő kötvényhozamok 

– folytatta Varga Zoltán. A pénzügyi szektor például kifejezetten profitál abból, ha beindul a monetáris ciklus, mert az emelkedő kamatok növelik a bankok bevételét. Általában jól jár az energiaszektor s természetesen az olajcégek, melyek profitálnak a gazdasági élénkülésből és az árak túlfűtöttségéből. Az ingatlan vagyonokat is felértékelik az emelkedő bérleti díjak. De a legszembetűnőbb váltás az elemezői modellekből következik, mert a jövőbeni profitot ígérő növekedési részvényekkel szemben előtérbe kerülnek a már jelenleg is jövedelmező értékalapú papírok. Az emelkedő hozamkörnyezetben a távoli jövőben realizálható reménybeli profitból visszadiszkontált értéknél vonzóbb a kockázatmentes hozam. Például, amit az állampapírok vagy az osztalékrészvények kínálnak. De a hozamokkal ellentétesen mozgó kötvényárak shortja is érdekes lehet, amire vannak speciális ETF-ek.        

Nem szabad szektorális vakságba esni 

– figyelmeztet az elemző, hiszen az olyan jövedelmező techcégek, mint a Facebook (Meta) vagy az Apple részvényei jó eséllyel tovább emelkedhetnek, miközben esetleg a szektor behorpad. És általában is, bár az idei év rázósabb, korrekciókkal tarkítottabb lehet a tavalyinál, mégis részvénypiaci emelkedés a prognózis. Annál is inkább, mert a historikus tapasztalatok szerint a szigorító Fed 15-20 százalékos részvénypiaci korrekciónál már lassít, leáll vagy retirál, mert nem célja a piacok bedöntése.