Az idei év is az inflációról és annak letörését célzó gazdasági, monetáris intézkedésekről szólhat az Equilor Befektetési Zrt. éves elemzése szerint. Mindez új lehetőségeket teremt a befektetésekben, mert a részvénypiacokon a növekedési papírok felől az értékalapúak felé mozdulhat a kereslet, míg az állampapírok között az inflációkövetőek lehetnek népszerűbbek. 

A magas infláció miatt elkerülhetetlen a monetáris politika szigorítása, Török Lajos vezető elemző szerint 

az USA-ban a Fed nem csak az új eszközök vásárlását állíthatja le, hanem az alapkamatot is három alkalommal emelheti idén, míg az Európai Központi Bank várhatóan csak jövőre kezdi meg a szigorítást.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A hozamemelkedés negatívan érintheti a jövőben eredményt ígérő növekedési részvényeket, így a brókerház az értékalapú részvények felülsúlyozását javasolja. 

Ezek közé elsősorban olyan társaságok papírjai tartoznak, melyek a belső értékükhöz, a fundamentumukhoz viszonyítva alacsonyan árazottak a piacon, és jellemzően kisebb szorzószámokon forognak (P/E, P/BV, osztalékhozam), mint a piac átlaga. Ilyenek például a bankrészvények, vagy az olajtársaságok papírjai. Ezzel szemben a növekedési részvények a piac átlagánál várhatóan gyorsabban növelik nyereségüket, ugyanakkor ezek a társaságok jellemzően nem fizetnek osztalékot, és magas P/E rátán forognak. 

Fotó: Shutterstock

Csökkenhet az inflációs nyomás, erősödhet a forint

Ami Magyarországot illeti, az áremelkedés üteme az év második felében csökkenhet, 

éves átlagban 4,8 százalékos inflációt vár az Equilor, míg a gazdasági növekedés a tavalyi ugrást követően 4,5 százalékra mérséklődhet. 

Az alapkamat az Equilor várakozása szerint 4,9 százalék lehet az év végén, és jövőre is folytatódhat a kamatemelési ciklus, de már jóval kisebb ütemben, így 2023-ban összesen 30 bázispontos szigorításra lehet számítani. 

A forint árfolyama szokatlanul nagy utat járt be 2021-ben: előbb egészen a 345-ös szintig süllyedt az euró-forint jegyzése, majd az inflációs folyamatok erősödésével, illetve több régiós jegybank agresszív kamatemelései nyomán a 370-es szintet vette célba, és egészen az év végéig ott maradt. Az év elején indult intenzív forinterősödés egyelőre megakadt, jelenleg a 355-360-os tartományban mozog, mely az enyhén emelkedő, széles kereskedési sáv közepe. 

Az Equilor várakozása szerint az év elején folytatódó alapkamat-emelések, illetve a szigorú hangvételű jegybanki üzenetek hatására 

az első negyedévben erős maradhat a hazai fizetőeszköz, könnyen tesztelheti az árfolyam a 345-350-es zónát is, majd a második negyedév végétől lassú, fokozatos forintgyengülés várható, és az euró árfolyama 365 forinton zárhat az év végén.