Ma tartja idei első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.

A testület legutóbbi kamatmeghatározó ülésén, decemberben 30 bázisponttal, 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és 80 bázisponttal, 2,4-re az egynapos betét kamatát; az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett, 4,4 százalékra.

Fotó: Kallus György / VG

A decemberi kamatemelés némi csalódottságot váltott ki az elemzőkből, akkor jelentősebb szigorítást vártak.

A mai kamatemelési várakozás konszenzusa viszont elég egységesen 30 bázispont, azaz 2,70 százalékos alapkamatot várnak erre a hónapra.

Az irányadó kamat csúcspontját 4,8 százalékra teszik az elemzők az idei második negyedévben, és úgy számolnak, hogy a jövő év első felében egyesül újra az alapkamat és az egyhetes betéti ráta.

Tavaly novemberi kamatmeghatározó ülésén jelentette be a monetáris tanács, hogy ismét elválasztja az egyhetes betét kamatát az alapkamattól. Azóta 4,0 százalékra emelte az irányadóvá vált kamatot a múlt év végéig, és az idén még nem változtatott rajta, mert a forint árfolyama nem kényszerítette erre. Az egyhetes rátával a rövid távú piaci kilengésekre igyekszik reagálni a jegybank, míg az alapkamattal az infláció mélyebb gyökereit célozza meg. Az elemzők arra számítanak, hogy az irányadó egyhetes rátát ezután havonta egyszer, a kamatdöntés után fogja változtatni a jegybank, amennyiben rendkívüli fejlemények nem kényszerítik gyors beavatkozásra.  

Az alapkamat mai emelése azért is látszik indokoltnak, mert a fogyasztói árak decemberi növekedése a várakozásokkal ellentétben nem bizonyult mérsékeltebbnek az előző havinál, éppúgy 7,4 százalékos volt.

Elemzők egy része a termelési költségek emelkedése és a vállalatok átárazási képességének ereje miatt azon sem lepődne meg, ha januárban még nőne is az éves infláció üteme.