BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Nike-t is ledöntötte a vírus Kínában

Kínában gyengélkedik, Oroszországból kivonul a világ legnagyobb sportszergyártója, amely kedvezményekkel árusítja ki gigantikusra hízott készletállományát.

Nem éppen kedvező alaphangot adott az amerikai gyorsjelentési szezon közelgő nyitányához a Nike. A világ legnagyobb sportszergyártója a lezárt negyedév főbb számainál felülteljesítette ugyan az elemzői várakozásokat, de borús képet festett a most indult üzleti évének kilátásairól. Bár a 12,23 milliárd dolláros forgalom egy százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, mégis veri a Refinitiv 12,03 milliárdról szóló konszenzusát. 

A bevételből a Nike márka 11,7 milliárd dollárral részesült, a többit a Converse szállította.

Adózott eredménye pedig 5 százalékot csökkenve 1,44 milliárd dollárt tett ki a májussal lezárt három hónapban. Egy részvényre vetítve (EPS) ez 90 centet jelent, szemben a 81 centes piaci várakozásokkal. A Nike a bruttó marzsából 80 bázispontot engedett, így most 45 százaléknál jár. 

A vállalat már lekönyvelte az orosz piac teljes elhagyásával járó 150 millió dolláros költségeket. Az eredmény rontották még a dél-amerikai elosztói hálózat átalakításának költségei. A Nike már megérezte a kínai Covid-lezárásokkal kapcsolatot erős forgalomcsökkenést, a boltok újranyitása ellenére a folyó negyedévben ez a hatás még érződik a számaikon John Donahoe elnök-vezérigazgató szavai szerint. A negyedéves eladások Kínában 19 százalékkal, 1,56 milliárd dollárra estek vissza.

Kínában a tavaszi szezon tehát gyakorlatilag teljesen kiesett, most a nyárin próbálják behozni a lemaradásukat. Rossz hír, hogy az időközben felhalmozódott hatalmas, május végére 23 százalékkal 8,4 milliárd dollárra duzzadt készletállományuk nagy részén árkedvezményekkel kell túladniuk, az ellátási láncok felszakadozása pedig negatívan érintette a termelésüket.

A man walks past a Nike store in Beijing on April 5, 2021. (Photo by NICOLAS ASFOURI / AFP)
Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP

Mindent egybevetve a folyó negyedévben minimálisan emelkedő, de inkább stagnáló forgalomra számítanak, alaposan lehűtve az 5,1 százalékos bővülésben bízó elemzők várakozásait. Ennek megfelelően 3 százalékkal csökkent is a részvényárfolyam a gyorsjelentés közreadása után, ami nem oszt, nem szoroz az idei eddigi 33 százalékos veszteséget látva. 

Az sem segített, hogy a Nike 1,5 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek a negyedéves eredményéből, azaz gyakorlatilag a teljes nyereségét erre fordítja.

Az osztalékot 11 százalékkal 481 millió dollárra emelik, részvény-visszavásárlásra közel 1,1 milliárdot költenek.

A Nike számára is jósolhatatlan, hogy mit hoz a jövő a legjövedelmezőbb piacán, Kínában, ahol a járvány és az infláció felpörgése miatt a lakosság érezhetően megfontoltabban költekezik. 

Ráadásul a Nike-nak a helyi márkák – mint a Li Ning és az Anta – fokozódó népszerűségével is számolnia kell – figyelmeztetett Matthew Friend pénzügyi igazgató, aki szerint marzsaik is nyomás alá kerülnek, egyrészt a szezonális kiárusítások, másrészt az infláció miatt gyorsan emelkedő termelési és szállítási költségeik miatt. 

A Nike szerencséjére az orosz-ukrán kitettségük meglehetősen csekély volt, a forgalom csaknem egy százaléka származott e két országból.

A cég március elején függesztette fel oroszországi működését és a múlt héten jelentette be végleges kivonulási szándékát, A termékeiket 37 szaküzletükben forgalmazó franchise-partnerükkel, az Up and Run lánccal nem újították meg szerződésüket, ahogy az orosz sportegyesületeknek sem szállítanak többé felszerelést. 

A fő rivális Adidas is leállította oroszországi tevékenységét, de a kivonulásról a végső döntést még halogatja, csakúgy, mint a Puma. A Reebok előbbre jár, a török FLO Magazacilik cipőbolt-lánccal tárgyal száz oroszországi üzletének átadásáról. Így legalább a pénzt kap értük, míg a Nike helyi eszközeit és beragadt vagyonát várhatóan elkobozzák. 

Szakértők szerint a teljes kivonulás után az esetleges visszatérés pokoli nehéz lesz a nyugati cégeknek, így a halogatás akár kifizetődhet, bár előbb-utóbb színt kell vallani, s az alkalmazottak állásbérét sem lehet a végtelenségig fizetni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.