Jókora fordulat zajlott a Masterplastnál egy év alatt: míg tavaly az egészségügyi termékek értékesítése volt a húzóerő, azóta a járvány lecsengésének és az megjelenésének köszönhetően már a hőszigetelő termékek vették át a szerepet. Ennek következtében a társaság minden eddiginél magasabb árbevételt ért el 57,138 millió euró értékben, viszont az üzemi marzs csökkent, így az EBITDA és a nettó eredmény egyaránt alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál. Ám a több mint kétmilliárd forint pénzügyi eredmény elég volt ahhoz, hogy a társaság nettó eredménye is rekordot érjen el 8,26 millió euróval, ami 30 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél. Ezzel az egész évre kitűzött eredmény 70 százaléka teljesült az első fél évben.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

Ami a cég eredményeinek országonkénti eloszlását illeti: Magyarországon 45 százalékkal nőtt az építőipari termékek árbevétele, azonban a teljes árbevétel mégis csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ami az egészségügyi termékek visszaeső értékesítéséből adódik, mivel általuk volt magas a bázis. A továbbiakban ez a hatás már nem fog érvényesülni, mivel a növekedés a tervek szerint az építőipari szegmensben folytatódik az elhúzódónak ígérkező energiaválság hatására.

A legnagyobb, 80 százalékos bevételgyarapodás Olaszországban zajlott, ugyancsak a hőszigetelő termékeknek köszönhetően. Szerbiában 15, Romániában 14 százalékos volt a növekedés, de a cseh, a francia és a görög piac is jól teljesített. Több országban csökkent az árbevétel, mindazonáltal az teljes árbevétele 13 százalékkal nőtt. A magas exporthányadnak köszönhetően a forint leértékelődése jól jött a társaságnak, ha nem lesz nagyobb árfolyamváltozás, akkor a korábban becsült 16,5 millió eurós adózott eredménynél jóval többet is elérhet a társaság.

A árfolyama az eredmény hatására 7 százalékkal, négyezer forint fölé emelkedett, miközben már az előző tíz napban is tetemes növekedés zajlott 2800 forintról. Ez azonban csak rövid távon szép eredmény, miután korábban lényegesen magasabban is járt az árfolyam, tavaly ősszel közelítette az ötezer forintot.

Az igazán nagy sikert a járvány időszaka hozta. 2020 tavaszától nagyjából másfél év alatt mélyen ezer forint alatti értékről emelkedett a papír a csaknem ötezer forintos csúcsra. Kérdés, hogy mire lesz elég az új szegmens sikere: technikai szempontból a korábbi árfolyamcsúcs megdöntése lenne olyan jelzés, amely teret adhatna az erősebb további emelkedésnek.