2022 augusztusában teljesültek a három éve elindított Munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) célkitűzései, a 23 abban részt vevő – az AutoWallis csoportnál vezető és kulcspozícióban dolgozó – munkatárs összesen 3,3 millió részvényt kapott – közölte kedden a társaság. 

A autós vállalatának stratégiai céljait támogató javadalmazási programot a fő tulajdonos, a Wallis Asset Management Zrt. indította 2019-ben, és térítés nélkül biztosította hozzá az akkor 7,3 százalékos (19 871 831 darabos) részvénycsomagot. A konstrukció keretében MRP-szervezet alapításáról és a javadalmazási politika elfogadásáról határoztak, valamint két- és hároméves programot hirdettek. Ezek közül az első 2021-ben teljesült, és abban az évben a programban részt vevő tisztségviselők összesen 16,6 millió darab részvényre váltak jogosulttá. 

2019.06.25. Auto Wallis BÉT becsengetés.
Végh Richárd BÉT vezérigazgató
Müllner Zsolt (b-j)
igazgatóság elnöke
Ormosy Gábor
vezérigazgató
Székely Gábor
igazgatósági tag
Fotó: Kallus György / VG

Az AutoWallis 2019 óta több alkalommal indított kulcspozícióban dolgozó munkatársai motiválását célzó javadalmazási programot. Ormosy Gábor vezérigazgató elmondta, hogy a kitűzött célok eléréséhez, a részvényesi érték növeléséhez kiemelten fontos a menedzsment és a munkavállalók motivációja. Ennek egyik fontos ösztönzője az MRP, amelynek keretében a társaság és leányvállalatainak tisztségviselői ténylegesen akkor jutnak részvényekhez, ha a kitűzött eredményességi célok teljesülnek. A tőzsde autós vállalata az ilyen ösztönző programokkal is segíteni kívánja, hogy a stratégiájában lefektetett célok teljesüljenek, és az AutoWallis csoport az évtized végére a kelet-közép-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatásból kiderül az is, hogy Ormosy Gábor vezérigazgató 1 353 846 darab, Székely Gábor és Dévai Gábor Ferenc igazgatósági tag pedig 784 615, illetve 224 000 darab AutoWallis-törzsrészvényt kapott.