Hatalmas leépítések bejelentésére készül a szebb napokat látott csipgyártó, az Intel, miután a cég vezetését a múlt hónapban vette át Lip-Bu Tan. Akár a dolgozók több mint ötödét is szélnek eresztheti a vállalat a tervek szerint, noha a cég már tavaly augusztusban is 15 ezer fő elbocsátását jelentette be. Az Inelnek így 2024 végén 108 900 alkalmazottja volt, szemben az egy évvel korábbi 124 800 fős létszámmal.
Az új vezérigazgatónak nincs könnyű dolga, amikor az Intel szerencséjének jobbra fordításán dolgozik, hiszen a vállalat folyamatosan veszít piaci részesedéséből, és lemaradt a félvezetőipar legfontosabb lehetőségéről, a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges csipekről, így évek óta esik a forgalma. A Cadence Design Systemstől érkezett Tan azt ígérte, hogy leválasztja az Intelről azokat a részeket, amelyek nem kapcsolódnak a cég központi küldetéséhez. Ennek keretében a múlt héten a cég eladta programozható csiprészlege, az Altera 51 százalékát a Silver Lake Management számára – idézi fel a Bloomberg.
Tan szerint azonban az Intelnek emellett vissza kell nyernie technikai versenyképességét, javítania kell a mérlegét, és gyártási folyamatait is a fogyasztói igényekre jobban odafigyelve kell átalakítania. A cég csütörtökön teszi közzé legfrissebb eredményeit, ami újabb lehetőséget ad Tan számára, hogy bemutassa vízióját a cég átalakításáról.
Az új vezérigazgató Pat Gelsigert váltotta az Intel élén, aki költséges programba kezdett a cég gyártási hálózatának kibővítése érdekében.
Mára a terv nagy részét az Intel elhalasztotta,
és Donald Trump elnöksége alatt a 2022-es Chips and Science Act állami támogatásai – melynek az Intel az egyik legnagyobb kedvezményezettje lehet – is veszélybe kerültek.
Egyre kisebb az esélye annak is, hogy megvalósul egy gyártási együttműködés az Intel és a tajvani TSMC között, miután az utóbbi vezetője, C. C. Wei a múlt héten arról beszélt, hogy a cége saját üzletére koncentrál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.