Az MBH Befektetési Bank 2025 első negyedévében megkezdte a Mol részvények követését. A vállalat fundamentális értékét diszkontált cash-flow (DCF) és szorzószámos modellel, azaz versenytárselemzéssel határoztuk meg. A jövőben terveink szerint negyedéves rendszerességgel publikálunk nyilvános elemzést, főként a vállalat pénzügyi helyzetét bemutatandó, illetve amennyiben szükséges, frissítjük modellünket.
A Mol a hazai tőkepiac egyik kiemelkedő és meghatározó szereplője, de a régió energetikai iparágában is fontos vállalat. A Mol öt fő szegmensét különböztethetjük meg:
A „mainstream” felfogás szerint a Mol Nyrt. egy olajkitermelő vállalat, amely például benzint és gázolajat, továbbá petrolkémiai termékeket állít elő és értékesít, a vállalat azonban ennél sokkal összetettebb. A (közel)jövőben a karbonsemlegesség elérése és a körforgásos gazdaság előretörésének következtében véleményünk szerint a vállalat még inkább átalakulhat. Ennek fontos mérföldkövei például az Alteóban történt részesedésszerzés, az egyre több megújuló energia alkalmazása vagy éppen a környezetkímélőbb üzemanyagok értékesítése. A vállalat, ahogy az energetikai iparágában szinte minden szereplő, az utóbbi években jelentős átalakuláson megy keresztül. A globális felmelegedés elleni küzdelem, a karbonsemleges működés elérése olyan célok, amelyek az energetika iparágát és annak szereplőit fontos kihívás elé állítja.
A vállalat értékelése során a fentebb meghatározott öt üzletágból az első négyet külön-külön értékeltük, a körforgásos gazdasági szolgáltatások szegmenst azonban ma még nehéz a számok és a nyereségesség nyelvére lefordítani. Később azonban, mint ötödik üzletág, jelentősen hozzájárulhat az eredmény alakulásához.
A Mol eredménytermelő képességének gerincét és így a részvényt érintő befektetési sztorit is továbbra is – véleményünk szerint az elkövetkezendő 5–10 évben jó eséllyel – az olajkitermelés és a finomítás határozza meg. Ebből kifolyólag a magasabb olajkitermelés, a finomított termékek (üzemanyagok, vegyipari termékek, műanyagok) iránti magasabb kereslet lehet a növekvő eredmény katalizátora, ahová majd becsatlakoznak az olyan új üzletágak, mint a körforgásos gazdaság és az újrahasznosítás. Ezek alapján a Mol eredményére továbbra is legnagyobb hatással az olajár és gázár alakulása, a forint főként dollárral szembeni változása, a finomítói marzsok, leegyszerűsítve a finomítás költsége és a végtermék iránti kereslet különbsége, és az adók alakulása lesz. A 2024-es évet a vállalat történetében már a normális működési pályához való visszatérés jellemezte, azaz az, hogy a Covid–19 miatti lezárások és az orosz-ukrán háború miatti energiakáosz (mint például a nyersanyagárak és villamosenergia-árak magas volatilitása) talán már a múlté, ugyanakkor a jövőben egy hasonló állapotot nem lehet teljesen kizárni.
Az MBH Befektetési Bank Befektetéselemzés területe által publikált, bevezető elemzésünkben a részvény egyéves célárát 3261 forintban határoztuk meg, amely osztalék nélkül értendő. Utóbbi, a Mol igazgatóságának javaslata szerint 220 milliárd forint lehet, amely részvényenként 275 forintot lehet, ugyanakkor ezt a közgyűlésnek még jóvá kell hagynia.
Az utóbbi napokban a Trump adminisztráció által belebegtetett vámháború miatt komoly volatilitás alakult ki a piacokon. Érthető, hogy minden befektető megpróbál reagálni a kialakult helyzetre, azonban a tőzsdei vállalatok fair értékének meghatározása során sokkal több információ és adat szükséges annál, mint amelyek az utóbbi napokban napvilágot láttak. Sőt, sok esetben maguk a vállalatvezetők sem tudták pontosan, hogy az új világrend (?) mit is jelenthet majd a jövőre nézve, érintve például a beruházásokat, a keresletet, a költségeket stb. Az esés természetesen az olaj árfolyamát sem kímélte, amely az egyik legnagyobb hatással van a Mol eredményességére. Ugyanakkor véleményünk szerint az elmúlt pár nap eseménye lassan nyugvópontra érhet, így a fentieket figyelembe véve ajánlásunk vétel. Amennyiben azonban jelentős változás állna be például a menedzsmenti előrejelzésekben, a gazdasági helyzetben, akkor az a modell frissítését teszi szükségessé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.