BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl vannak az első közgyűlésen a tavaly decemberi tőzsdei bevezetés óta. Elégedett az elmúlt négy hónap teljesítményével?

Talán a legfontosabb, amit történt, hogy a BUX kosarába bekerült a Gránit Bank, aminek egyébként nagyon szigorú szabályai vannak. Két lényeges indikátor is hozzájárult, az egyik a közkézhányaddal súlyozott kapitalizáció és a forgalom értéke. Tisztában vagyunk azzal, hogy a tőzsdén nincs mindig stabil ár, az árak a bevezetés közben mindig mozognak, így volt az esetünkben is. A 14 500 forintos árfolyam 16 ezer forint volt december végén, aztán januárban picit lejjebb ment, és azóta 13 700 és 14 500 között alakul.

A másik fontos esemény,  hogy lezártuk a 2024-es üzleti évet, és az eredményeink jobbak lettek annál, mint amit terveztünk, még a stratégiai pályához képest is.

A bankrendszer többi szereplőjéhez képest kedvezőbb pénzügyi mutatóink a digitális működésünkből erednek. Bár 2010 óta vagyunk jelen a piacon, de azt látjuk, hogy részben a Covid, részben a technológiai változások miatt egyre több ügyfél számára vonzó, hogy nem kell a bankfiókba járni, hanem digitálisan is igénybe lehet venni a szolgáltatásokat. A Gránit Banknál stratégia, hogy az innovációkban élen járjunk, a kollégáink is állandóan keresik azokat az innovatív megoldásokat, amelyekkel magasabb szinten elégíthetjük ki az ügyfeleink igényeit. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a digitális működési modellünkből fakadóan költségoldalon sokkal kedvezőbb feltételeket tudunk biztosítani az ügyfeleinknek.

Gránit Bank, Hegedűs Éva
Hegedüs Éva: a Gránit Bank fiatal bank, amely a növekedési fázisának a kezdetén tart / Fotó: Gránit Bank

A mai közgyűlés kapcsán azt mondhatom, hogy minden közgyűlés fontos, hiszen a részvényesek ítéletet alkotnak a működésről. Az alaptőke arányában több mint 94 százaléka itt volt a részvényeseinknek, ami szerintem egészen attraktív szám. A másik lényeges fejlemény, hogy minden napirendet egyhangú szavazással fogadtak el a részvényesek, ami azt jelzi, hogy az eredményeink jók, és a teljesítményünkkel elégedettek. Ugyanakkor nemcsak 2024-ről beszéltem, hanem áttekintést adtam az elmúlt tizenöt évről. Egészen elképesztő fejlődésen ment keresztül a Gránit Bank ez idő alatt, például a mérlegfőösszege 230-szorosára, a vállalati hitelállománya pedig 1400-szeresére nőtt.

Számokban a Gránit Bank 2024-es éve

Az elmúlt évben a bank saját tőkéje 84 százalékkal, 140,7 milliárd forintra emelkedett, a teljes tőkemegfelelési mutató pedig 27 százalék volt.

A banknál elhelyezett megtakarítások év végén meghaladták az 1168,6 milliárd forintot, ami 30,4 százalékkal magasabb, mint az előző évi. A teljes kitettség, azaz az ügyfélhitelek, a vállalati és a hitelintézeti kötvények és a garanciák állománya év végén meghaladta a 716 milliárd forintot, amely 34,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. 

A konszolidált adózás előtti eredmény 23,4 milliárd forintot, az adózott eredmény pedig 21,2 milliárd forintot tett ki. Az adózás utáni sajáttőke-arányos megtérülés (ROAE) 23 százalék, amely jelentősen meghaladja a bankszektor konszolidált mutatójának 19,7 százalékos átlagos értékét. 

A bank 2024 végén közel 227 ezer ügyfélszámlát kezelt, ez 56 százalékkal haladja meg az előző évi volument. A lakossági ügyfelek száma 71 százalékkal, a vállalati ügyfelek száma pedig 4 százalékkal emelkedett.

A hitelportfólió minősége továbbra is kiváló, a tudatos, konzervatív hitelezési politika eredményeként a nem teljesítő hitelek aránya minimális, 0,21 százalék, míg a hazai bankszektoré 2,4 százalék.

A részvénykibocsátás keretében bevont 17,7 milliárd forint tőke a további növekedést és nemzetközi terjeszkedést, a szolgáltatások bővítését és a mesterségesintelligencia-alapú fejlesztéseket szolgálja.

Idehaza csaknem minden negyedik új lakossági számla a Gránit Banknál nyílt meg, ezek 99 százalékát digitálisan – szelfivel vagy videóbankon – kezdeményezték.

Az elmúlt 12 hónapban közel 200 országból léptek be a Gránit Bank mobilalkalmazásába.

A kezdetektől alkalmazott digitális üzleti modell költséghatékonyságát igazolja a bank 0,89 százalékos korrigált (extra adók nélküli) működési költség/mérlegfőösszeg mutatója, ami kétszer jobb, mint a bankszektor egyedi szinten mért 1,8 százalékos átlagos mutatója.

Nemrégiben két elemzőház is magasabb, 17-18 ezer forintos célárat határozott meg a részvényeikre. Mennyire reálisak ezek a számok?

Ők a nyilvánosan elérhető információkra alapozták a következtetéseket.

Én azt gondolom, hogy igenis reálisak, a Gránit Bank fiatal bank, amely a növekedési fázisának a kezdetén tart.

A részvényeseink az elmúlt tizenöt évben azt tapasztalhatták, hogy folyamatos és egyenletes növekedésben vagyunk, a mérlegfőösszegben, a hitelezési aktivitásban, a betétgyűjtés és a tőke terén. Elmondhatom, hogy kifejezetten örültem ezeknek az értékeléseknek, szerintem nagyon reálisak, és megalapozottan írják le, hogy mi a Gránit Bank erőssége, és hogy miért gondolják azt, hogy a növekedés az árfolyamban is megjelenhet.

A hazain kívül a román piacon vannak jelen, terveznek-e további terjeszkedést?

Az az üzleti modell, amelyet a Gránit Bank követ, lehetővé teszi, hogy további uniós országokban folytassuk a terjeszkedést. Most értékeljük és hamarosan döntünk arról, melyik ország lesz a következő célpont.

Mit lehet erről tudni, több ország is van a horizonton, Kelet- vagy Nyugat-Európában nézelődnek?

Több ország is, de most lépésről lépésre haladunk, nagyon jók a tapasztalataink a román piacra lépést követően. Mivel nem döntöttünk még, sokat nem mondhatok, de annyit azért elárulhatok, hogy aminek nagyobb esélyét látom, az nem régiós ország.

Amikor 2022-ben interjút készítettem Önnel, még nem voltak a tíz legnagyobb hazai bank között, ehhez képest ma már a nyolcadikok. Két év múlva már a top 5-ben lesznek?

Jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni, egy dolgot ígérhetek, sokkal nagyobb lesz a mérlegfőösszegünk és a sokkal nagyobb a profitunk. Az, hogy ez melyik helyezéshez lesz elegendő, majd meglátjuk. De azt gondolom, hogy a Gránit Bank nemcsak növekedni fog, hanem a tevékenysége, szolgáltatási palettája is bővülni fog.

Ez konkrétan mit takar?

Tavaly decemberben kibővítettük a mobilalkalmazásunkat a befektetési szolgáltatásokkal, így azóta befektetési jegyeket, részvényeket és állampapírt is lehet vásárolni, eladni ugyanabban a mobilalkalmazásban, amelyben a mindennapi pénzügyeinket is intézhetjük. A „Vagyonom” funkcióval megmutatjuk az ügyfeleknek a megtakarításaik összetételét, időbeli alakulását. Természetesen értékpapírszámlát is lehet mobilalkalmazáson keresztül nyitni.

Ezenfelül rövidesen hitelkártyával is megjelenünk, továbbá azon dolgozunk, hogy a lakossági üzletágban a fedezetlen hitelek terén is segítsük az ügyfeleket. Emellett nagyon fontosnak gondolom a mesterséges intelligencia alkalmazását, tavaly vezettük be a Gránit Gurut, amely a nap 24 órájában rendelkezésére áll az ügyfeleknek, amennyiben babaváró hitelt, munkáshitelt vagy lakáshitelt vennének fel. Olyan, mint egy jól felkészült bankár, konkrét kérdésekre konkrét válaszokat tud adni.

Mik a terveik a 2025-ös üzleti évre, lesz végre osztalékfizetés?

Vannak számaink, de azokat nem publikáltuk. Annyit tudok mondani, hogy minden téren növekedni szeretnénk. Ami az osztalékfizetést illeti, már a tőzsde bevezetéskor közölte a menedzsment, hogy a 2026. évi üzleti év lezárása után először 2027-ben az akkori adózás utáni eredmény legfeljebb 25 százalékára tesz majd javaslatot. Az üzleti tervben is azzal kalkuláltunk, hogy onnantól kezdve az eredmény maximum 25 százalékát osztalékként kifizetjük.

A lakossági hitelezés terén megtörtént a fordulat, a vállalatoknál ez nem látszik. Mikor lehet ebben változás?

A lakossági hitelezés már tavaly rekordokat döntött, a kkv-hiteleknél elsősorban a Széchenyi-kártya-konstrukció népszerű. A vállalati hitelezés és a GDP-növekedés ugyanakkor kéz a kézben jár, ahhoz, hogy a növekedés is erőteljes legyen, a körülöttünk lévő világnak kellene jobbra fordulnia, illetve kiszámítható és javuló makrogazdasági körülményekre lenne szükség.

Nagyon bízom benne, hogy a magánszektor megtalálja majd a kibontakozás útját, leegyszerűsítve mondhatnám: ezt ki fogja izzadni magából.

Régóta azt mondom, hogy Magyarország energiaforrásokban szegény ország, de egy energiaforrása van, ez a tudás. Ez még akkor is igaz, ha közben egy olyan világgazdasági rend van kialakulóban, amely szakít mindazzal, ami az elmúlt ötven évben működött. Ez új helyzet, amelyhez alkalmazkodni kell, épp ezért keresni kell azokat a kitörési pontokat, amelyek húzni tudják a gazdaság egészét. Szerencsére vannak kormányzati programok is, mint például a Demján Sándor Program, amelyek ezt a célt szolgálják.

Hogy látja, kinőtte magát a magyar piacon a Gránit Bank?

Ez kicsit nagyképű lenne, inkább úgy fogalmaznék, hogy az az üzleti modell, amely Magyarországon hatékonyan működik, az versenyképességi előnyöket tud nyújtani az Európai Unión belül, mivel a határokon átnyúló szolgáltatások miatt nem kell egy másik országban befektetést eszközölni, miközben a digitális megoldások iránti igény is egyre jobban növekszik. Inkább azt mondanám, hogy ez egy lehetőség számunkra. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.