A tavalyi rekordok után várhatóan 2025-ben is folytatódik az élénkülés a lakossági hitelezésben, illetve a fogyasztási hitelek piacán – hangzott el a Cofidis által rendezett keddi sajtótájékoztatón.
A fogyasztási hitelek piacának növekedésére vonatkozó várakozást támasztja alá a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb, 10 éves távlatot vizsgáló reprezentatív kutatása is: az első negyedéves felmérés adatai szerint a magyarok 11 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben, miközben a legnépszerűbb hiteltípus továbbra is a személyi kölcsön.
A leggyakoribb hitelcélok a lakásvásárlás és -felújítás (27-27 százalékos részesedéssel), harmadik helyen az autóvásárlás áll 20 százalékkal.
A hitelt tervezők 15 százaléka egészségügyi kezelést finanszírozna, és ugyanekkora az aránya a hitelkiváltásnak mint felhasználási célnak is.
„Azt látjuk, hogy a tényleges hitelfelvétel nem is annyira a fogyasztók konkrét terveitől függ, mint inkább attól, mennyire látják a jövőt bizakodóan. A fogyasztói bizalom fokozatos visszatérése csak részben magyarázza a gyorsan fejlődő személyikölcsön-piacot. A növekedés mögött valószínűleg az is ott lehet, hogy az elmúlt öt év válságoktól terhelt éveiben a lakosság visszafoghatta az élethelyzetük által kikövetelt beruházásokat, amiket most kedvezőbb kamatokkal, de az infláció miatt magasabb bekerülési értéken fognak megvalósítani, magasabb hitelösszeg mellett. A fogyasztói bizalom emelkedésének folytatódása, a 2018–2019-es szintek elérése újabb lendületet adhat a piacnak” – mondta Molnár Zoltán, a reprezentatív kutatást végző NRC Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója.
A Cofidis Magyarországi Fióktelepe sikeres évet zárt tavaly: 2024-es árbevétele (kamatbevétel és nettó jutalékbevétel) megközelítette a 25 milliárd forintot, ami 11 százalékos növekedés 2023-hoz képest. A vállalat nettó kamateredménye – a kamatráfordítások növekedése ellenére – közel 14 százalékkal haladta meg az előző évit.
A Cofidis csoport 2024. október 1-jén vásárolta fel a Magyar Cetelem Bankot. Októberben kezdetét vette a két vállalat integrációjának előkészítése, elindult a folyamatok egységesítése és az új termékstruktúra kialakítása. 2024. december 20-ától a bank Magyar Cofidis Bank Zrt. néven folytatja tevékenységét. 2025. március végével pedig végleg eltűnt a Cetelem márka Magyarországon.
A két magyarországi cég, a Magyar Cofidis Bank Zrt. és a Cofidis Magyarországi Fióktelepe egy átmeneti időszakban jogilag két külön egységként működik tovább.
A névváltás egy közel kétéves folyamat egyik állomása volt, a teljes összeolvadás több szakaszban valósul meg. A jogilag két Cofidis-vállalatnak együtt közel 400 ezer ügyfele van, és 250 ezer darabos hitelkártya-portfólióval rendelkezik. A közös termékportfolió elemei: személyi kölcsön, áruhitel, gépjárműhitel és -lízing, hitelkártya, valamint megtakarítási oldalon a bankbetét.
2024-ben a két vállalat együtt több mint 110 milliárd forint hitelt helyezett ki. A hitelkihelyezésben a személyi kölcsönnek volt legnagyobb súlya (40 százalékkal), 25-25 százalékot képviselt az áruhitelezés és a hitelkártya-üzletág, az autófinanszírozás részesedése pedig 10 százalék alatti volt. A hitelportfólió együttes állománya 200 milliárd forintot tett ki.
Bár az előttünk álló két integrációs évre visszafogott növekedéssel tervezünk, a két cég összeolvadásában rejlő szinergiákra alapozva 2027-re ambiciózus elképzeléseink vannak: 40 százalékkal magasabb hitelkihelyezéssel számolunk a 2024. évihez képest, hitelportfóliónk pedig várhatóan több mint 30 százalékkal haladja majd meg a 2024. év végi, 200 milliárd forintos együttes állományt
– mondta el Sárik Csaba, a Cofidis lakossági termékportfólióért felelős igazgatója. Hozzátette: a Cofidis idén új digitális megoldásokkal kívánja felpörgetni az áruhitelezést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.