BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedéssel indított a BUX

A BUX 40 795,52 ponton nyitott kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,03 pontos emelkedéssel, 40 795,52 ponton nyitott kedden.

A hétfői záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.

Nyitási előtti várakozások

A nemzetközi befektetői hangulat semleges, így kisebb elmozdulásokat vár nyitás után a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán.

Varga kommentárjában azt írta, a vezető részvények közül izgalmasan alakul az OTP árfolyammozgása; a kibontakozó, pozitív fordulat során a 12 200 forintos szint áttörése lenne a következő lépcső a felfelé vezető úton. A Mol a hétfői kereskedésben erősödött, mivel az osztalékszelvénynél kisebb mértékű volt az árfolyam csökkenése; 3150 forintnál található fontos támasz.

A Richter az 5000-5100 forintos sávban mozog, de érdemes figyelni, mert napokon belül nagyobb elmozdulás jöhet az elemző szerint. Hozzátette, hogy bezavarhat a technikai képbe a szerdán lekerülő osztalékszelvény általi mozgás. A Magyar Telekom a múlt pénteki és a hétfői kereskedésben erősödött; ha sikerülne érdemben áttörni a 425 forintos szintet, további emelkedés jöhet az árfolyamában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.