Ciba: veszteség és leépítés

Ipar | Vállalatok

Világszerte mintegy 2500 munkahelyet szüntet meg a következő három évben a világ legnagyobb műanyagszínezék-gyártójának számító svájci Ciba Speciality Chemicals AG. Az elbocsátások nagy részére Európában kerül sor, ahol legalább 1600 embert küldenek el 2009 végéig, de mintegy háromszáz állást szüntetnek meg Ázsiában, és hatszáz munkatársuktól az Egyesült Államokban is megválnak. A vállalat az évtized végéig mintegy 300 millió svájci frankot (51,7 milliárd forintot) költ a tervezett átszervezésre – tudósít a Forbes.
A leépítést az első féléves eredmények nyilvánosságra hozatalát követően jelentette be a Ciba vezérigazgatója, Armin Meyer. A gyorsjelentésből kiderül, hogy – hiába emelte meg árait tavaly 15 százalékkal a svájci cég – a megugró kiadásokat nem sikerült teljes egészében áthárítani a vevőkre. Bár a társaság árbevétele közel tíz százalékkal, 3,29 milliárd frankra emelkedett az év első hat hónapjában, a cég nettó eredménye a tavalyi 146 millió frankos nyereségből az idén 202 milliós veszteségbe fordult. Szakértők korábban 124 és 211 millió frank közötti hiányt vártak a társaságtól.
A Ciba vezetősége azonban a veszteség ellenére is elégedett a vállalat első fél évével, s úgy vélik, az elmúlt hónapokban megindult egy kedvező tendencia, és ez várhatóan a jövőben is folytatódik. A menedzsment jelezte: nem kívánják tovább növelni az árakat, a veszteséget a költségek lefaragásával szeretnék megszüntetni.

Péntektől emelkednek az üzemanyagárak

A benzin ára 4 forinttal, a gázolajé 5 forinttal lesz magasabb november 27-től.

Black Friday helyett itt a Black November

A Gazdasági Versenyhivatal pedig nemcsak a webáruházak, de az ár-összehasonlító oldalak kapcsán is szigorú elvárásokat fogalmazott meg.

Negyvenmillióért viaskodnak a legjobb orosz sakkozók

Az orosz sakkozók idei szuperbajnoki döntőjében együttesen 10 millió rubelért, vagyis mintegy 40 millió forintért versengenek a résztvevők.

Ismét a Főtaxi nyert a repülőtér tenderén

A Főtaxi 2020 decemberétől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.
Világgazdaság Piactér