Év végén viszik a tokaji borokat

Mezőgazdaság | Vállalatok

A karácsony és az év vége egyértelműen a desszertborok időszaka. A tokaji szakemberek szerint az év utolsó két hónapja, de leginkább december teszi ki a teljes desszertborkereslet jelentős részét. Aszúfogyasztásunk ugyanakkor továbbra is alkalminak mondható, legegyedibb borunk leginkább ajándékként és ünnepi borként funkcionál. Zsurki Sándor szerint ezen mindenképpen változtatnunk kellene. Az Andrássy Kúria borászának megítélése szerint jelentős márkaépítés áll még a tokaji előtt: legelőször is azt kell elérni, hogy ünnepek hagyományos kellékévé váljon a tokaji aszú. A Hegyalján a 2005. év borászának megválasztott szakember szerint: „Külföldi imázst is csak stabil belső kereslet mellett tudunk építeni, ehhez viszont az kell, hogy karácsonykor például a gesztenyés pulyka mellett minden asztalon ott álljon egy üveg tokaji aszú.”
Ezzel egyetértve Mészáros László hozzátette: „A karácsonyi hangulat és ételek kiváló terepet adnak a tokaji aszúnak. Az ünnepek színe, illata és íze tökéletesen illik hozzá. Habár széles választékunk van a borok terén, az érdeklődőknek azt javasoljuk, próbálják ki a szenteste hangulatát egy pohár aszúval kiegészíteni.” A Disznókő pincészet ügyvezetője szerint az utóbbi időben Franciaországból is kaptak kedvező visszajelzéseket arról, hogy az ottani kötelező libamájas karácsonyi vacsorát tokaji aszúval egészítették ki. „A saját fehér desszertborral rendelkező franciákat tehát mindenképpen érdemes jobban megismertetni a tokajival” – mondta Mészáros László. VG

Aszúcsata a császárvárosban

Magyar és osztrák deszszertborokból tartottak bemutatót november 27-én Bécs mellett.
A schönbrunni császári palota Orangerine nevű szárnyában a burgenlandi borkultúra és -marketing fejlesztéséért létrehozott Renommierte Weingüter Burgenlands szervezet látta vendégül a Tokaj Renaissance által képviselt pincéket.
A délelőtt folyamán zártkörű szakmai, később az érdeklődők előtt is megnyitott kóstolón összesen 16 osztrák és 14 tokaji pincészet vett részt.
A Monarchia eszenciái témában megrendezett nagy sikerű esemény immár a harmadik tokaji aszú–ausbruch találkozó volt. Jövőre Tokaj lesz a házigazda.

Az ázsiai piacok felé tart a Scitec

Már az online tér is hangsúlyos a sport-táplálékkiegészítőket gyártó és forgalmazó Scitec modelljében.

Tovább zöldíti a várost a Főkert

A főváros kiemelt jelentőségű területein újabb, nagyszámú fatelepítésre készül a Főkert, amely a közelmúltban nyolcezer üres fahelyet töltött be.
Világgazdaság Piactér