BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CATL: forradalmi újítást hoz Európába az akkugyártó óriás – Kínában már javában tesztelik

Az akkumulátorok gyors cseréjére alapozó technológiát hoz Európába a CATL, amely ezzel a Nio által kitaposott ösvényre lépett. A csereszabatos akkuk használata számtalan előnnyel jár, de ehhez az elektromosautó-gyártóknak is szabványosítaniuk kell modelljeiket. A CATL az integrált gyártástechnológiában is tudott újat mutatni.

Fifikás megoldást talált a gyártás felgyorsítására és költséghatékonyabbá tételére a kínai járműipar két meghatározó szereplője. A CATL házhoz ment, és a Factory in Factory (FiF) modellt alkalmazva beköltözött a Seres Group csungkingi összeszerelő üzemébe, helyben kiszolgálva egyik legnagyobb hazai megrendelőjét. Ez az első ilyen próbálkozás az elektromosautó-gyártás történetében, s ha beválik, akkor több is követheti. 

CATL seres aito
A Seres és a Huawei közös márkája, az Aito modelljeihez CATL-akkumulátorokat használnak / Fotó: AFP

A beszállítókkal való szoros integráció révén a Seres Super Factoryban akár napon belül válthatnak az egyes modellek összeszerelése között, ahogy azt az igények diktálják. A nagyfokú rugalmasság pedig a cég autóinak versenyképességét növeli.

A CATL-cellákból helyben összeszerelt akkumulátorpakkokat szolgáltatnak a Seres és a Huawei 2021-ben közösen alapított luxusautó-márkájához, az Aitóhoz (Adding Intelligence TO Auto), melyből eddig több mint 800 ezer talált gazdára Kínában. A CATL két csúcsminőséget képviselő CTP2.0 (Cell-to-Pack) gyártósort telepített a csungkingi helyszínen.

Beköltözött a Sereshez a CATL – felgyorsul a termelés

A Seres és a CATL közötti partnerség 2022 augusztusára nyúlik vissza, amikor stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá, amelyet azóta újabb területeken erősítettek meg. Ennek értelmében az Aito járművekbe a következő öt évben kizárólag CATL-akkumulátorokat szerelnek be, a legújabb prémiummodellek pedig a CATL legfejlettebb Qilin akkumulátorait kapják.

A CATL és a Seres együttműködése az akkumulátorokon túl a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére is kiterjed. Idén áprilisban a két vállalat közösen fejezte be és kapcsolta rá a hálózatra a Seres Super Factory 50 megawattórás fotovoltaikus projektjének első szakaszát, amely a gyárbázist zöldenergiával látja el – írja a The Paper.

Csúcstechnológiát hoznak át Európába 

A CATL-lal kapcsolatos kiemelt hír az is, hogy Csiang Li, az igazgatótanács titkára a hét végén bejelentette, áthozzák Európába az akkumulátorcsere-technológiájukat, amellyel lényegesen

  • le lehet szorítani az akkugyártás költségeit,
  • hatékonyabbá lehet tenni a felhasználást,
  • meghosszabbítható vele az akkumulátorok élettartama
  • optimalizálni lehet a hulladékfeldolgozást,

és nem utolsósorban az otthoni töltés tehetőségétől eleső autósok számára gyors „feltankolást” biztosítanak. 

CATL és Nio Power Station
A Nio eddig hatvan automata akkucsere-konténert telepített legfontosabb európai piacain / Fotó: NurPhoto via AFP

Az automata rendszerben történő akkumulátorcsere a Nio „találmánya”, amely ilyen konténereket Biatorbágyon szereltet össze az európai piac kiszolgálására. Eddig hatvan akkucsere-konténerét telepítették a kontinens „Nio lakta területein”, Kínában viszont már 3376-nál járnak. 

A technológia lehetővé teszi a járművek lemerült akkumulátorainak perceken belüli cseréjét teljesen feltöltött akkumulátorokra. A Nio BaaS (battery as a service) nevű üzleti modellje pedig 

lehetővé teszi, hogy akku nélkül, 30-40 százalékkal olcsóbban vásárolhassanak autót az emberek, 

az energiaforrást pedig béreljék és cserélgessék. Az ilyen bérakkus Nio járműveket is lehet tölteni odahaza vagy útközben. A CATL 2022 januárjában lépett be az akkumulátorcsere-ágazatba, és 2024. december 18-án ambiciózus terveket jelentett be, amelyek célja a cserélhető akkumulátorok szabványosítása, hasonlóan a ceruzaelemekhez vagy az üzemanyagokhoz, ahol a többi között a 95-ös vagy a 98-as oktánszámú képez iparági szabványt. 

Kulcskérdés az akkumulátorméretek szabványosítása 

Akkor mutatták be két szabványosított Choco-SEB személygépkocsi-akkumulátorcsomagjukat, egy kisebbet és egy nagyobbat, melyeket kapacitásukról #20 és #25-nek neveztek el. A technológia tömeges elterjedéséhez a kompatibilitás biztosítása, az autógyártók áttérése a szabványméretek alkalmazására alapvető fontosságú. 

A CATL egyre nagyobb teljesítményű akkumulátorokkal jelentkezik a piacon / Fotó: AFP

Erről a CATL már tárgyalásokat folytat a szektor szereplőivel. És a rivális Nióval is, amellyel nemrég partnerségre lépett, annak újonnan kifejlesztett Firefly modelljei a CATL Choco-Swap műszaki szabványait fogják alkalmazni. Az akkumulátorgyártó-óriás 

célja, hogy év végéig ezer, három éven belül pedig tízezer akkumulátorcsere-állomást építsen Kínában. 

A CATL továbbra is őrzi vezető helyét Kína és a világ akkumulátorgyártásában. A szakági szövetség, a China Automotive Power Battery Industry Innovation Alliance adatai szerint idén januártól májusig a hazai piacon 241,4 gigawattóra összesített tárolókapacitású akkumulátort értékesített, 50,4 százalékkal többet ez egy évvel korábbi időszakénál. Ezzel a piac 42,9 százalékát tudhatja a magáénak, igaz, ez 3,8 százalékponttal kevesebb a bázisidőszakban kimutatottnál.

Gigantikus akkumulátorgyárat épít a CATL Indonéziában

A világ vezető elektromosjárműakkumulátor-gyártója hatmilliárd dolláros beruházásba kezd Indonéziában. A CATL új üzeme 15 gigawatt kapacitás gyártására lesz alkalmas, ami 250-300 ezer autó meghajtására elegendő.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.