Régiós ambíciókat dédelget a volt pénzügyminisztert és NNG alapítókat is tömörítő cég

Vállalatok

Power Angels néven indítják útjára startup befektetésekkel foglalkozó cégüket és angyal befektetői klubjukat a hazai IT és pénzügyi világ nagyjai. Oszkó Péter, az OXO Csoport alapító tulajdonosa és vezetője, Balogh Péter, a Baconsult alapítója és az NNG társalapítója, Késmárki László, az NNG társalapítója, Domonkos András, a Lombard Csoport alapítója és Polgár András, a ValDeal Innovációs Zrt. vezetője régiós ambíciókkal hozták létre közös társaságukat, amely Kelet-Közép-Európa korai fázisban lévő induló vállalkozásaira specializálódik. A 250 millió forintos tőkével induló cég nem egy zárt csoport: már a közeljövőben várható az alapítói kör további bővítése és újabb neves, ismert szereplők csatlakozása.


A Power Angels csapatának tagjai a befektetői és startup világ teljesen eltérő szegmenseiből érkeztek: Késmárki László és Balogh Péter az egyik legsikeresebb magyar gyökerű informatikai vállalkozás, az NNG alapítói, Oszkó Péter pénzügyminisztersége után egy intézményi hátterű kockázati tőkealap csoportot épített ki és vezetett, majd OXO néven megalapította saját cégcsoportját, Polgár András felesége által indított, számos sikeres exitet maga mögött tudó ValDeal Innovációs Zrt.-t irányítja, míg Domonkos András a magyar pénz- és tőkepiac meghatározó szereplőjeként számon tartott Lombard Csoport létrehozója. Az alapítók pontosan tapasztalataik sokszínűségében látják erősségüket: „Bár elcsépeltnek hangzik, de az általunk létrehozott vállalkozás tényleg egy hiánypótló kezdeményezés: minden olyan kompetenciával és egyben valós piaci tapasztalattal rendelkezünk, ami egy induló vállalkozás számára igazán komoly hozzáadott értéket jelent” – mondta el Oszkó Péter.


Egyaránt pezseg a hazai és nemzetközi piac, az egyes gazdasági központok válság utáni kiútkeresésében mindenhol óriási szerep hárul a kis innovatív cégekre. Ennek köszönhetően bár a kezdeményezés Magyarországról indul, a cél egyértelműen egy regionálisan is versenyképes vállalkozás indítása. Az alapítók, akik kizárólag magánvagyonukból 250 millió forintos kezdő tőkével indították el a céget, de azt a befektetési lehetőségek arányában tovább is szándékoznak bővíteni, csak olyan korai fázisú startupokra vadásznak, akik globális ambíciókat táplálnak.


A Power Angels alapítói természetesen a hazai befektetéseket helyezik előtérbe, viszont az „első generációs” Jeremie alapok befektetési időszakának záródásával egy komolyabb piactisztulásra számítanak: „Az EU-s forrású befektetési pénzek nyilvánvalóan segítettek beindítani a hazai ökoszisztémát, de tartósan nem optimálisak egy érett, felelős, a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódni képes piac működtetésére. Fontos, hogy most már mielőbb megjelenjen, illetve bővüljön is a ténylegesen piaci alapon gondolkodó és tevékenykedő, színtiszta üzleti logikát követő, „következő generációs” befektetői kör, akinek a működését nem korlátozzák statisztikai elvárások, cserébe viszont nem mesterséges hozamelőnyből, hanem tényleges cégértékből és valós hozzáadott tudásból próbálnak többletértéket generálni és a befektetéseket sikerre vinni. ” – mondta el Balogh Péter. „Kicsit aranyláz hangulat van, ahol mindenki hallott valakiről, aki látott valakit, akinek sikerült elindítania az évezred üzletét. Eközben gyakran előfordul, hogy egyes startuperek magas elvárasokkal, de alacsony tapasztalattal, tudással és érettséggel a hátuk mögött fordulnak a befektetőkhöz vagy lépnek piacra, már csak ezért is elengedhetetlen, hogy befektetői oldalról vállalkozói tudás és tapasztalatok megosztására is legyen képességünk. A jelenlegi fejlődési állapot komolykihívásokat és kockázatokat rejt, de szerencsére számos tehetség van – ezeket megtalálni, támogatni és „felnevelni” a sikerünk záloga” – tette hozzá Késmárki László.


„A nemzetközi folyamatokban is látható, hogy a legjobb teljesítményű befektetéseket egyre inkább üzleti angyalok által kialakított befektetési formációk képesek elérni, itthon pedig a Power Angels lesz az első színtiszta angyal befektetői klub, ráadásul mi felelős módon saját forrásaikat fordítjuk befektetésre. A Power Angels képes lehet megteremteni azt az együttműködő piaci kultúrát és olyan kooperatív befektetési struktúrákat, amelyek nálunk fejlettebb ökoszisztémák természetszerű részét képezik, itthon viszont még a nyomait is alig lehet felfedezni. ” – mondta el Oszkó Péter.

A felerősödő járvány mélyebbre sodorhatja a globális külkereskedelmet

Idén 7-9 százalékkal eshet a globális külkereskedelem értéke – áll az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) jelentésében.

A brit bértámogatási rendszer téríti a dolgozók bérének kétharmadát

A korábban bezárásra kötelezett cégeknek a brit kormány az előzetes tervek alapján novembertől kifizeti az alkalmazotti bérek 67 százalékát.

NYT: Trumpnak bankszámlája van Kínában

A napilap szerint az amerikai elnök évekig igyekezett, hogy üzleteljen az országgal, miközben a nyilvánosság előtt Peking ádáz ellenfelének szerepében tetszelgett.

Manny Pacquiao rendet tesz az influenszerek között

A box és a politika után most a fintech piacon készül hatalmas dobással a Fülöp-szigeteki sportoló.
Világgazdaság Piactér