Az elmúlt évtizedben Európa egyre keményebben szembesül a kontinensen kívüli szereplők dominanciájával az olyan
„deep tech” területeken, mint a digitalizáció, az energetika vagy éppen a gyógyszeripar.
A szűkülő technológiai mozgástér – és a geopolitikai feszültségek – miatt egyre gyakrabban merül fel az igény, hogy Európának erősítenie kell a pozícióit a technológia kulcsterületein, és ennek kapcsán egyre élesebb vita zajlik Európa technológiai szuverenitásáról és stratégiai önállóságáról. Noha sokan egyetértenek abban, hogy szükséges az európai technológiai szuverenitás megerősítése, olyan aggodalmak is megjelentek, hogy az ilyen erőfeszítések fokozódó protekcionizmushoz és elszigetelődéshez vezethetnek.
A kontinensen fejlesztett digitális megoldások kellenek, amelyek megállják a helyüket a szabadpiaci versenyben is.
Az európai technológiai szuverenitás erősítésére irányuló törekvések nem új keletűek, de a koronavírus-járvány és annak nemzetközi kereskedelemre gyakorolt negatív hatásai még inkább kihangsúlyozták a kontinensnek a globális ellátási láncoktól és az Európán kívüli hardver- és szoftverszolgáltatóktól való függését. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke legutóbbi, az (EU) helyzetéről szóló beszédében ismételten hangsúlyozta az európai technológiai szuverenitásba való fontosságát, az európai gazdaság félvezetőktől való függőségére reagálva pedig javaslatot tett egy új, európai csipgyártást szorgalmazó jogszabály megalkotására.
Ugyanakkor az ilyen jó szándékú kezdeményezések ellenére sem világos, hogy Európának vajon vannak-e meggyőző válaszai a létfontosságú, a kontinens technológiai szuverenitását érintő kérdésekre. Melyek vajon azok a technológiák, amik kritikus fontossággal bírnak Európa jólétére, verseny- és cselekvőképességére? Vajon képes-e Európa kifejleszteni ezeket? Szükséges-e birtokolnia ezeket a technológiát, vagy elegendő elérni, hogy garantáltan, egyoldalú, strukturális függőség nélkül hozzájuk férhessen?
Nem könnyű kérdések…
Azonban fontos érteni, hogy egyetlen technológia sem önmagában „áll”, hanem sok összetevős, komplex megoldás, amelyet igen sok összetevő alkot, és amely bonyolult ökoszisztémák keretei között, azokkal szoros kölcsönhatásban működik.
A digitális szuverenitást Európa jelenleg két fő eszköz, a szabályozás és az újítás ötvözésével próbálja elérni.
A szabályozáson keresztül Európa olyan digitális tér létrehozását tűzte ki célul, ahol a különböző érdekelt felek jogai egyensúlyban vannak és tiszteletben is tartják ezeket. Ugyanakkor az olyan területeken, mint a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság, a big data, a mobil- és félvezető technológiák, vagy éppen a kvantum- és fotonalapú számításokat lehetővé tevő eszközök terén, Európa nagyban eltérő pozíciókkal rendelkezik, és mindegyik területnek megvannak a maga sajátosságai.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a digitális autonómia nemcsak magukról a technológiákról szól, hanem azok különféle szektorokban – a közlekedésben, a logisztikában, az iparban, a pénzügyben, az egészségügyben – való alkalmazásáról is.
A nemzetközi innovációs rendszerek és gazdaságok magasfokú összekapcsolódását és a digitális autonómia összetettségét figyelembe véve világossá válik, hogy Európa egyedül nem lesz képes megvalósítani azt. A kihívás abban rejlik, hogy a kontinensnek úgy kell elérnie a technológiai szuverenitást, hogy eközben növeli versenyképességét és erősíti a világgazdaságban játszott szerepét, és elkerüli, hogy elszigetelt, látszólag védett, de a világ többi részétől elszakadt „szigetté” váljon.
Az út Európa digitális szuverenitása felé
A digitális szuverenitás eléréséhez vezető út kulcsa, hogy két oldalról is megerősítjük a legfontosabb vezérelvet, ez pedig a választás szabadsága.
Egyfelől a szabályozást úgy alakítjuk, hogy fair digitális piacot teremtünk, ahol minden szereplő egyenlő esélyekkel rúghat labdába. Másrészről az innovációt úgy ösztönözzük, hogy támogatjuk és fejlesztjük a kulcstechnológiákban az európai digitális játékosokat, hogy valóban reális alternatíva legyen az ő megoldásaikat választani a szabadpiacon.
Mindez azonban nem elegendő a digitális szuverenitás vagy autonómia eléréséhez:
Európának újabb szintre kell emelnie a digitális innovációba és vállalkozásokba való befektetéseket,
és fel kell gyorsítania a Digitális Közös Piacra irányuló törekvéseket is. Kritikus nagyságú, a magán- és állami forrásokat kombináló beruházásokra van szükség ahhoz, hogy fel lehessen építeni a digitális ipar globális színterén is versenyképes szereplőket. Az uniós intézményeknek és a tagállamoknak sokkal szorosabban össze kell fogniuk a magánszereplőkkel a digitális iparágak fejlesztését célzó köz- és magánbefektetések összehangolásában. Csak ilyen erőfeszítésekkel érhető el a közös európai cél, a valódi digitális autonómia.
