Magyarország vezet a társadalombiztosításnak fizetett járulékok terén is, 1999-ben a munkaerőköltség 30 százalékát alkották a munkaadó és a munkavállaló által teljesített hozzájárulások. Csaknem azonos mértékű volt az átlagos bruttó bért terhelő összes elvonás, amivel Magyarország már csak a középmezőnybe tartozik. A legsúlyosabb közterhek (44,2 százalék) a dán, a legelviselhetőbbek (1,6 százalék) a mexikói munkavállalókat sújtották.
Az átlagos fizetésű, termelésben foglalkoztatott munkás nettó bére Magyarországon a lengyel értéknek is csupán kétharmada, ha vásárlóerő-paritáson hasonlítjuk össze az adatokat.
Néhány OECD tagállamban -- így Belgiumban, Francia-, Német- és Svédországban -- igen magas szinten stabilizálódtak a munkaerőköltség nettó béren felüli alkotórészei. Míg az angolszász országokban ezek aránya 20-30 százalék között változik, Európában jellemzően a 40-50 százalékos sávban mozog. E tekintetben a 2001-ben indult európai adóreformok hozhatnak változást.

Ami a társadalombiztosítási hozzájárulásokat illeti, számos különböző modell megtalálható az OECD-országok gyakorlatában. Új-Zélandon ilyen címen nem szednek járulékot, Ausztráliában, Izlandon és Mexikóban pedig nagyon alacsony a munkavállalói hozzájárulások kulcsa. Hollandiában viszont a dolgozók a bruttó bér 29,1 százalékát fizették be ilyen címen 1999-ben.
Teljes képet csak akkor kaphatunk, ha a munkáltatók hozzájárulásának mértékét is ismerjük. Lengyelországban éppen 1999-ben változtatták meg a rendszert oly módon, hogy az addig munkaadói járulékok egy részét munkavállalóivá tették, ezzel egy időben jelentősen megemelve a bruttó fizetéseket. Emiatt távolodtak el szembetűnően egymástól a lengyel és a magyar bruttó bérek.
Nagyok a különbségek az adókulcsok területén is. Egyedül Dániában haladja meg az átlagos adókulcs a 30 százalékos szintet, míg Görögországban csupán 1,8 százalék. A nagy eltéréseket sugalló dán és mexikói példa ellenére az adók és járulékok összege a bruttó fizetés százalékában kifejezve már szűkebb sávban szóródik.
A tagállamok eltérő szociális rendszerét is tükrözi az elemzés. Akad olyan OECD-ország (Törökország), ahol nincs különbség az egyedülálló dolgozó és a kétgyermekes házaspár egyetlen keresőjének terhelése között. A legtöbb állam azonban a készpénzjuttatások különböző formáival csökkenti a gyermekeket nevelő családokat érintő elvonásokat.
Az egykeresős, kétgyermekes családok esetében a házastárs munkába állása általában kismértékben növeli a családra nehezedő adóterhet. Több tagállam is megtalálta azonban a gazdasági aktivitás ösztönzésének módját, így Ausztria, Svédország, Ausztrália, Nagy-Britannia és Törökország mellett Magyarország adórendszerében is csökkenhet az elvonás mértéke a második kereső belépésével.
Az OECD tanulmánya a termelésben dolgozók átlagos bérét tekintette kiindulópontnak. Az elemzésben azonban annak érdekében, hogy a puszta adókulcsok ismertetése helyett a kutatók megvilágíthassák, mennyit visz haza egy-egy kereső az adott országban, több kategóriát vizsgáltak. Így a családforma (egyedülálló/házaspár), a gyermekek száma (0/2 gyerek) és az egy vagy két kereső bére az átlagfizetéshez viszonyítva (33, 67, 100 vagy 167 százalék) változtatásával nyolc családtípus jövedelmi viszonyait vették górcső alá.