BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkaadók a gyerekétkeztetésért

Számítások szerint hárommilliárd forintos ráfordítással másfél millió kisdiák juthatna rendszeresen meleg ételhez, ha valamelyik szülő munkáltatója étkezési utalvánnyal támogatná a gyerekeket is - állítja az Étkezési-utalvány-forgalmazói Egyesülés (EUFE), mely egy javaslatot dolgozott ki a diákétkeztetés új támogatási rendszeréről. A javaslatot még a nyáron elküldik az illetékes tárcáknak - tudtuk meg Bessenyey Bálinttól, az EUFE elnökétől.

A munkáltatók saját döntésük szerint finanszíroznák az általános és középiskolás tanulók étkezési utalványát. A vállalatok fejenként havi négyezer forintig illeték- és adómentesen láthatják el dolgozóik gyermekeit utalványokkal. Az étkezési támogatás, illetve az azt megtestesítő, készpénzre át nem váltható utalványok felhasználhatók a szervezett diákétkeztetésben működő, valamint a szigorú kritériumoknak megfelelő egyéb szolgáltatóknál.

Előzetes számítások szerint a költségvetés adókiesése sem lenne jelentős, ha a szülők munkáltatói fizetnék a gyermekek étkezési utalványát. A Tárki és a Kopint-Datorg tavalyi felmérését alapul véve ugyanis az országosan kiáramló természetbeni juttatási többletnek legfeljebb a 22,3 százaléka helyettesíti a béremelést. A költségvetés számára ugyanis a munkahelyek által nyújtott gyermekétkeztetési utalványok akkor okoznak bevételkiesést, ha a munkahelyek az utalványokra fordított kiadásokat részben, vagy egészben a béremelések mérséklésével kompenzálják, és így értelemszerűen kevesebb adót és illetéket fizetnek - tette hozzá Bessenyey Bálint. Öszszességében - az EUFE számításai szerint - évi 1,5-3 milliárd forinttal terhelné az állami költségvetést, ha a diákok egy részének a szülők munkáltatója finanszírozná az ebédjét.

Ám lenne egyéb hozadéka is: nem elhanyagolható szempont ugyanis az sem, hogy az utalvánnyal is fizető ebédelők fogyasztásuk egy részét készpénzzel fedezik, mellyel növelik a forgalmat. Az utalványkibocsátás hatására tehát a vendéglátóiparban többletkereslet keletkezik. A kereslet élénkülése pedig növeli a foglalkoztatást, továbbá új beruházásokat ösztönöz. A keletkező többletberuházás számítások szerint a többletkereslet minden egymilliárd forintos emelkedésére legalább 11,5 millió forint. Ez azt jelenti, hogy

a rendszer bevezetésének ha-

tására körülbelül 89-177 millió forintos beruházás is várható lenne. (FE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.