STEP1, STEP2: merre tovább?

Az egységes fizetési övezet létrehozásának első lépése 1999. január 1-jén az euró számlapénzként való bevezetése volt. Ekkor az európai jegybankok valós idejű bruttó elszámolási rendszereiket összekapcsolták, hogy azok együtt alkossanak egy - a közös monetáris politikához elengedhetetlenül szükséges - egységes fizetési rendszert.

Az így létrejött, a nemzetközi átutalásokat is percek alatt teljesítő rendszert TARGET-nek nevezték el, ami a Trans-European Automated Real-time Gross sett-lement Express Transfer System kifejezésből alkotott mozaikszó. Az átutalások gyors teljesítése folytán a rendszer nemcsak a bankok, hanem a vállalatok között is népszerű, a nemzetközi átutalások majdnem felét az ügyféltételek teszik ki. Hasonló, de magántulajdonban lévő rendszer az Euro1, amely szintén nagy egyedi értékű átutalásokat számol el - viszont a TARGET-tel ellentétben itt ezeket nettósítják, s a bankoknak elég a különbözetet a nap végén rendezni.

Az euró 2002. január 1-jei, készpénzként való kibocsátása szintén igen jelentős lépés volt az egységes fizetési övezet kialakulása szempontjából. Ekkortól kezdve ugyanazzal a készpénzzel lehet fizetni az eurózóna orszá-gaiban, lehetővé téve például azt, hogy akár egymástól több ezer kilométerre lévő államokba (Görögország-Írország) valutaváltás nélkül lehessen utazni.

A két említett fizetési típus között helyezkedik el a bankszámlák közötti, igen jelentős volumenű, kis egyedi értékű átutalások lebonyolítása. A nemzetközi kis értékű átutalások jelentős részének feldolgozása még jelenleg is elsősorban az ún. levelező banki kapcsolatokon keresztül történik, amely kettő-hat napot vesz igénybe, és - egy belföldi átutaláshoz képest - igen magas a díja.

Az unió az egységes fizetési övezet megteremtését először csak a bizottság által kiadott ajánlás, irányelv útján, később kötelező érvényű szabályokkal próbálta meg kikényszeríteni. Az övezet létrejöttéhez egységesíteni kell az üzenetszabványokat, a számlaszámokat és az elszámolási rendszereket. Az Európai Parlament és Tanács 2560/2001. számú rendelete előírja, hogy 2003. július 1-jétől kezdődően bankok nem tehetnek különbséget a belföldi és EU-n belüli euróátutalási tranzakciók díja között (ha azok 12 500 euró alattiak, s az ügyfél az IBAN-t és a SWIFT-kódot is megadja). Emiatt a bankoknak költséghatékony megoldást kell találniuk az eurózónán belüli átutalások lebonyolítására (vagy emelni a belföldi tranzakciók díját, és ezzel keresztfinanszírozni a nemzetközi átutalásokat).

A pénzügyi célú elektronikus üzenetközvetítést egy a világ gyakorlatilag minden országában jelen lévő, belgiumi központú vállalat (SWIFT) hálózata teszi lehetővé. Bár a SWIFT a különböző típusú pénzügyi üzenetekre külön-külön szabványt dolgozott ki, azonban még ez sem tette lehetővé a megbízások feldolgozásának automatizálását. Ennek oka az, hogy az egyes országokban kialakított számlaszámok képzése jelentősen eltér egymástól, ezért egy bank számos partnerétől ugyanazon mezőben teljesen eltérő információt kaphat. Ráadásul a nemzetközi fizetések egy része helytelen vagy hiányos információt tartalmaz, ami a bankok számára jelentős utánajárást, egyeztetést igényel.

A számlaszámrendszerek a különböző országokban általában úgy vannak kialakítva, hogy már a belföldi átutalási megbízás befogadásakor a bank meg tudja állapítani, történt-e elírás a számlaszámban. A nemzetközi átutalásnál viszont az egységes ellenőrző szám hiánya gondot okozott.

A következő lépés ezért a nemzetközi számlaszámrendszer (IBAN) kialakítása volt, amely lehetővé teszi azt, hogy egy bank megállapíthassa, az ügyfele által megadott külföldi számlaszámban történt-e elírás. Az IBAN-t úgy alakították ki, hogy tartalmazza a nemzeti számlaszámot is, azonban azt kiegészíti az országkóddal (pl. HU = Magyarország, AT = Ausztria) és a közvetlenül ez után következő kétjegyű ellenőrző számmal, lehetővé téve a tévedések, elírások időben történő kiszűrését és a feldolgozás automatizálását. Magyarországon az IBAN bevezetése az MNB és a bankszövetség együttműködésével történt, tavaly év végére már mindenki megismerhette a saját számlájához tartozó nemzetközi számlaszámot.

Az Európai Fizetési Tanács (European Payment Council - a továbbiakban: EPC), amit a nagy európai magánbankok az egységes fizetési övezet megvalósítása érdekében alakítottak meg 2002-ben, az érdekelt kereskedelmi bankokkal közösen fogadta el az egységes övezet megvalósításának alapelveit, stratégiáját. Az egyik dokumentum (Credeuro Convention) szerint egy EU-n belüli átutalás maximum három munkanapot vehet igénybe, a másik (Interbank Charging Principles) alapján olyan díjazási struktúrát kell kialakítani, amely biztosítja, hogy a folyamatban részt vevő közvetítő bankok ne vegyenek el az ügyfél pénzéből.

Ezen túlmenően az EPC meghatározta a szükséges lépéseket, valamint ezek határidőit. A terv szerint létrehoznak egy páneurópai elszámolóházat, amelynek 2004 közepére legalább annyi nemzetközi átutalást kell feldolgozni, mint amennyi a hagyományos, levelező banki módszerrel történik. A gyors előrehaladást a magánbankokból álló Euró Banki Társulás tapasztalata teszi lehetővé, amely több elszámolási rendszert működtet. Az egyik ilyen rendszer a már korábban említett, nagy egyedi értékű átutalásokat feldolgozó Euro1.

Ehhez kapcsolódva, hasonló elven működik a bankok Euro1-nél szélesebb köre számára a STEP1 rendszer, amely kis egyedi értékű tranzakciókat számol el, a SWIFT FIN-Copy szolgáltatását használva. A rendszerben a tagok egymással szemben bilaterális limiteket állítanak fel. A nap folyamán (7.30-tól 14.00-ig) a bankok a megbízásaikat egyenként küldhetik a rendszerbe, s amennyiben belefér a megállapított limitbe, a tranzakciót továbbítják, egyébként sorba áll. A bankközi nettósított tartozásokat és követeléseket délután 16.00-ig az Euro1 rendszerben rendezik. A rendszer az MT102, MT103, MT104, MT202, MT204, MT400 üzenettípusokat számolja el.

Az EBA 2002-ben kezdett el kidolgozni egy új rendszer, a STEP2 alapelveit, amely a bankok még szélesebb köre számára nyújt szolgáltatásokat. A rendszerbe a bankok nem egyenként küldik a tranzakciókat, hanem egyszerre több ezret kötegelve (vagyis sok átutalást egy nagyobb adatállományban; a hazai zsírórendszer is így működik). Ez a módszer sokkal nagyobb számú átutalás továbbítását teszi lehetővé, jelentős költségmegtakarítás mellett. Az elszámolóház kezdetben csak egyszerű átutalásokat teljesít, de a tervek szerint 2005-től alkalmas lesz az EU-n belüli csoportos beszedések lebonyolítására. A rendszert 2003. április 28-án helyezték üzembe, s az elmúlt hónapok alatt a tranzakciószám jelentősen emelkedett. A rendszer működése a hazai Giro Rt. által működtetetthez hasonló: a klíringtagok késő estig (22.00) kötegelve küldhetik be a tranzakciókat. A bankközi nettó pozíciók elszámolása reggel az Euro1 rendszerben, a nap nyitásakor (7.30) történik, a klíringtagok a számukra érkezett tranzakciókat tartalmazó kötegeket egy órával később vehetik át. Azért, hogy az üzenetek automatikus feldolgozhatóságát biztosítsák, a rendszer az MT103+ üzenetszabvány szerinti tranzakciókat dolgozza fel (a nemzetközi számlaszám és a címzett bank SWIFT-kódját kötelező megadni). Ezen túl a SWIFT új, elszámolóházak számára kidolgozott XML alapú Bulk Payment üzeneteit is fel fogja tudni dolgozni (utóbbi véglegesítését a SWIFT az idén őszre ígéri).

Bár a hozzáférés elméletileg minden bank számára nyitva áll, a közvetlen csatlakozás számos rendszerben történő párhuzamos részvételt feltételez (TARGET, Euro1), így az csak az európai szemmel nézve is legalább közepes bankoknak éri meg. A rendszerhez közvetlenül csatlakozók száma egyelőre 50 alatt van, hol-ott az EU-ban kb. 8-9000 bank működik. Az unióban a kisebb bankok ezért a nagyokon keresztül bonyolíthatják le átutalásaikat. Az emiatt keletkező valószínű versenyhátrányt mérlegelve pl. a német jegybank úgy döntött, hogy csatlakozni fog az Euro1, illetve STEP2 rendszerekhez, és rajtuk keresztül a kisebb bankok olcsóbban vehetik igénybe az elszámolóház szolgáltatásait.