Az Egyesült Államok elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy Kanada esetében elképzelhető, hogy nem születik tárgyalásos kereskedelmi megállapodás, és Washington inkább saját hatáskörben dönt majd a vámokról. Donald Trump a Fehér Ház elől, skóciai útjára indulva beszélt újságíróknak, és kijelentette: „Kanadával nem volt igazán szerencsénk. Lehet, hogy ez az az eset, ahol csak vám lesz, nem pedig igazi tárgyalás.”
Az Egyesült Államok jelenleg arra készül, hogy augusztus elsejétől 35 százalékos vámot vezessen be minden olyan kanadai termékre, amely nem esik az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közti kereskedelmi megállapodás (USMCA) hatálya alá. A két ország ennek elkerülésére próbál újabb megállapodást kötni, de az idő szorít, és egyre kisebb az esély egy gyors áttörésre.
Dominic LeBlanc, a kanadai kabinet amerikai kereskedelmi ügyekért felelős minisztere a héten Washingtonban tárgyalt, és a Bloombergnek elismerte: „haladtunk, de még rengeteg munka áll előttünk.” Hangsúlyozta, hogy Kanada csak akkor egyezik bele az új megállapodásba, ha az valóban az ország érdekeit szolgálja. A kanadai kormány azt is jelezte, hogy nem számít arra, hogy az amerikai szankciók teljes feloldását el tudnák érni a tárgyalásokon.
Trump legújabb kijelentései viszont azt mutatják, hogy az amerikai fél inkább a nyomásgyakorlás eszközeit használja, semmint a kompromisszumkeresést. A Fehér Ház lépése komoly károkat okozhat Kanada exportjának, különösen az olyan érzékeny ágazatokban, mint a faipar, az élelmiszer- és a gépjárműipar. A kanadai fél egyelőre nem reagált hivatalosan Trump pénteki szavaira.
Tárgyalás a kereskedelmi válság küszöbén: vasárnap asztalhoz ül von der Leyen és Trump – most dőlhet el a transzatlanti kapcsolatok jövője
Ha ez nem sikerül, augusztustól súlyos vámok sújtják az uniós exportot. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciába látogat Donald Trump amerikai elnök meghívására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.