Az alapvető magyar törekvések szempontjából biztatóan alakulnak a leendő EU-alkotmány körüli viták - derült ki a külügyminiszterek nápolyi találkozójának végére. Az első akadályon túl vagyunk - kommentálta Kovács László azt a tényt, hogy a tanácskozáson a részleges spanyol fenntartástól eltekintve immár valamennyi állam támogatta - vagy legalábbis nem kifogásolta - a kisebbségekhez tartozók jogaira vonatkozó bekezdés elhelyezését az unió leendő alkotmányos szerződésébe. A soros olasz EU-elnökség által asztalra tett verzió egyfelől elhagyta ugyan a kollektív jogokra történő utalást, de a kérdéskört teljes egészében mellőző konventszöveghez képest immár külön is kitér a kisebbségek jogaira a rögzítendő alapvető értékek között.
A téma exponálását eddig ellenző államok közül Szlovákia, Lett- és Észtország minisztere úgy nyilatkozott, hogy ilyen formában együtt tud élni a szövegtervezettel, Franciaország pedig nem hozta szóba a kérdést. Az egyetlen észrevételt Ana Palacio spanyol külügyminiszter tette, aki szerint ugyan elfogadható a szöveg megőrzésére irányuló magyar törekvés, ám annak tartalmát jogi szempontból még valamelyest pontosítani kell. A visszavonást azonban ő sem kérte, miközben számos újabb ország (így egyebek között Németország, Belgium és Románia is) felsorakozott az aktív támogatók közé.
A magyar prioritások listáján ugyancsak szereplő európai bizottsági összetétel kapcsán szintén a budapesti igények irányába mozdultak el a dolgok. Franco Frattini külügyminiszter a kétnapos ülést záró sajtóértekezletén úgy fogalmazhatott, hogy immár széles körű támogatás övezi azt a törekvést, hogy valamennyi tagországnak legyen egy-egy tagja a brüsszeli testületben. Az olasz diplomácia vezetője ugyan kerülte, hogy mindezt végleges megállapodásként jelentse be, de ettől igazából tartózkodott minden más kérdés esetében is (amúgy pedig résztvevők szerint "lényegében eldőlt a kérdés"). Miként bennfentesek utóbb megállapították, az egész tanácskozás során érezhető volt az a törekvés az olasz elnökség részéről, hogy egyfelől minél több kérdést tisztázzanak, másfelől viszont kerüljék a poralizálásra okot adó véglegesség kinyilvánítását. Ez egyébként a konferencia azon elve szerint, hogy "semmi sincs addig lezárva, amíg minden nincs lezárva", amúgy sem lenne lehetséges.
Sokan áttörésként értékelték azt is, hogy brit-francia-német beterjesztés nyomán lényegében a védelmi politikai együttműködésben is sikerült közös nevezőre jutni. Eszerint a majdani alkotmány módot adhat az ezt óhajtó - és erre kellően fel is készült - tagországok szorosabb védelempolitikai együttműködésére, hangsúlyozottan fenntartva ennek átlátható, nyitott és befogadó jellegét. További fontos kompromisszum, hogy a jelek szerint mégis lesz önálló - tehát adott esetben a NATO-tól függetlenül is működni képes - katonai tervező sejt, ám ezt egyes tervektől eltérően nem állomásoztatnák állandó helyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.