BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elégedettség és elégedetlenség



A lengyel kormány maradéktalanul elfogadja a bizottság jelentésében foglalt bírálatot - je-

lentette ki Danuta Hübner Európa-ügyi miniszter az Agence Europe-nak. Aggodalomra azonban semmi ok - tette hozzá -, mert a tényleges csatlakozás jövő május 1-jei időpontjáig minden a helyére kerül. Varsó tudatában van annak, hogy mit kell tennie, és azt a kormány által elfogadott programnak és menetrendnek megfelelően végre is fogja hajtani. A miniszter aszszony szerint a visszamaradt teendők már nem politikai jellegűek. Nem szeretnénk gyengíteni az uniót, és működését sem akarjuk bonyolultabbá tenni - mondta Hübner, aki egyúttal visszautasította azt a feltételezést, hogy Lengyelország mindent ellenző tagállam lesz. "Konstruktív szerepet akarunk játszani a kibővült unióban" - jelentette ki, azzal magyarázva Varsó látszatra kötekedő magatartását, hogy meg kell nyernie a hazai közvéleményt és a parlamenti többséget is egy-egy EU-ügynek.

A mezőgazdasági támogatások elvesztésének Damoklesz-kardja lebeg fölöttük - mondta egy bizottsági tisztviselő a lengyel, magyar, szlovák és máltai tagjelöltekről. Nem fogunk tudni közvetlen kifizetés formájában agrárszubvenciókat juttatni nekik, ha nem készülnek el időre az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszerrel - tette hozzá. Jaroslaw Pietras lengyel miniszterhelyettes szerint az ottani iier májusig nem lesz maradéktalanul működőképes, aminek következtében kevesen igényelnek majd csak támogatást, és még kevesebben kapják is azt meg.

Szlovéniában elégedetten fogadták a bizottság jelentését, amely végső soron első helyen hozta ki a volt jugoszláv köztársaságot a tagjelöltek közötti képletes versenyben. Anton Rop kormányfő megerősítette, hogy Szlovénia 2007-ben kíván csatlakozni az euróövezethez, s ezért 2005 elején szeretne bekerülni az ERM-II.-be, a közös valuta "előszobájába"; ehhez addig a most még ötszázalékos inflációnak három százalék alá kell mennie - jegyezte meg.

Az Európai Bizottság Romá-niáról megállapította, hogy még nem érte el a működő piacgazdaság státusát, s több reformot is végre kell hajtania annak érdekében, hogy ez a megítélés módosuljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.