A Fővárosi Kerületek Földhivatala és a Budakörnyéki Földhivatal közös kihelyezett ügyfélszolgálatot hozott létre a IX. kerületi Lurdy-házban - jelentette be a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára.
Az ügyfélszolgálatot a budapesti irodák tehermentesítésére hozták létre, feladata az információszolgáltatásra szorítkozik - mondta el Szanyi Tibor.
Hozzátette: bár ügyintézésre továbbra is csak az eddig is meglévő irodákban van lehetőség, az új ügyfélszolgálat feltehetően sok, csupán információt, a tulajdonlap megtekintését igénylő lakost vonz majd, csökkentve a sorban állást a budapesti irodákban.
A fölhivatalok ügyhátraléka 1998-ban érte el a "csúcsát", akkor 660.000 elintézetlen ügyirat hevert a fiókokban - fejtette ki az államtitkár.
Azóta több erőfeszítést tettek ennek radikális csökkentésére, így jelenleg "mindössze" 90.000 - túlnyomó többségében fővárosi - ügyben van elmaradása a hivataloknak - hangsúlyozta Szanyi Tibor.
Hozzátette: a most nyílt ügyfélszolgálat tesztiroda is egyben, az itt tapasztaltakat az elkövetkező években országos szinten is hasznosítják majd, hogy gördülékenyebb legyen az ügymenet.
Az új iroda hétfőtől csütörtökig 8:30 és 16 óra között, míg pénteken 8:30 és 13 óra között fogadja az ügyfeleket.
Az államtitkár elmondta: a minisztérium rövid távú tervei között egy teljes hatáskörű, ügyintézést is bonyolító iroda nyitása szerepel. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.