Jogosak az Európai Bizottság mezőgazdaságot érintő kritikái, ám a lemaradást jövő év májusáig be lehet hozni, s így nem lesz akadálya az EU-s támogatási források elnyerésének - közölte az agrártárca vezetője szerdán Gödöllőn egy szakmai tanácskozás alkalmával az MTI-vel. Legnagyobb gond a hiányzó kifizetési ügynökségi rendszer a maga információs hátterével, mindezt már 1998-tól kezdve kellett volna építeni - mondta Németh Imre. Az alrendszer már működik. A mezőgazdasági termelők 300 ezer blokktérképet kapnak a következő hetekben, s ezek alapján azonosíthatják majd azokat a területeket, ahol a földeket művelik - hívta fel a figyelmet a miniszter. Ez a pontos elszámolás alapja - tette hozzá. Csaknem kész az állat-nyilvántartási rendszer, amely szintén szükséges a támogatások folyósításához, s kemény erőfeszítések folynak az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer komplett fejlesztésének megindításához is - húzta alá a miniszter. Elmondta, hogy az állati és növényi eredetű termékek ellenőrzésére az európai követelményeknek megfelelő vizsgálatot lehetővé tevő határállomások építése dinamikusan halad, ám való igaz, hogy három vasúti átkelő és a nagylaki állomás építésében hátrább tartunk. E beruházások most kezdődnek.
Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára kérdésünkre úgy fogalmazott: a felkészülési helyzet megítélését nehezíti, hogy az uniós kapcsolattartásért felelős "brüsszelita gárda lassan csepegteti az információkat". Érthetetlennek nevezte, miként bővülhetett a korábbi 44-ről 90-re a bezárással fenyegetett vágóhidak száma, és miért nem haladt megfelelő ütemben a határállomások fejlesztése. Az érdekképviselet szerint nem kedvező az sem, hogy a kormány - az intézményfejlesztési hiányosságok miatt - az unióban ma alkalmazott standard (normál) módszer helyett az egyszerűsített támogatási rendszert kívánja bevezetni a belépés után. Ez ugyanis több meghatározó agrárágazat számára további jelentős versenyhátrányt okozhat - hangsúlyozta Horváth.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.