Három probléma okolható

A válságot nem külső piaci fertőzés okozta, és önmagában nem is a rossz piaci kommunikáció, illetve az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok. Továbbá nem is technikai elemek, a piacok sajátos működése tehető felelőssé a válságért, s nem meghatározó a gyengülésben az sem, hogy az év vége felé alacsony a piac likviditása - állítja az ICEG kutatója.

A tanulmány szerint a válság mögött három probléma húzódik meg. Az egyik a makrogazdasági alapok régóta tartó romlása, a másik azon gazdaságpolitikai inkonzisztenciák és hibák együttese, amelyek minimálisra csökkentették az árfolyam- és monetáris rendszer hitelességét. A harmadik a választott árfolyamrendszerben található, amely szükségszerűen alakít ki spekulatív támadásokat az ezt alkalmazó gazdaságokban.

A gazdaságpolitikai hibák és inkonzisztenciák közül az egyik legalapvetőbb az euró 2008-as bevezetése és a makrogazdasági fundamentumok alakulása között van. A második: a meghirdetett inflációs célkitűzéssel szemben inflációs célokkal kombinált árfolyam-célkitűzés érvényesül. A harmadik inkonzisztenciát a monetáris és fiskális politika alakulásában, a gazdaságpolitikai mixben lehet felfedezni. A laza fiskális és szigorú monetáris politika régóta okoz problémát, ráadásul a helyzet sokat romlott: a monetáris politika kényszerből tovább szigorodott, a fiskális és jövedelempolitika pedig 2003-ban érdemben nem változott.

A szerző a hogyan tovább kérdésére több forgatókönyet ír le.

A változatlan stratégia a lényege az első forgatókönyvnek. A verbális kommunikáció segítségével a monetáris és fiskális kormányzat a megkezdett kiigazítást és a kedvező folyamatokat hangsúlyozva próbálná hűteni a befektetők várakozásait, a felmerülő spekulatív nyomással szemben devizapiaci intervencióval próbálna szembeszegülni. A stratégia fontos eleme lenne a 2008-as euróbevezetés és a minél gyorsabb ERM II.-csatlakozás kommunikálása, az erre alapozó monetáris és fiskális mix melletti elkötelezettség demonstrálása. A stratégia sokáig nem lenne tartható, mert nem kezeli a probléma alapjának tartott folyamatokat, sőt tovább generálná ezeket.

Az eddigi fiskális és jövedelempolitika feladása a második változat. A kormányzat feladná a 2004-es költségvetést, egy szigorú stabilizációs programot vezetne be, erőteljes keresletszűkítésre és az állami kiadások csökkentésére alapozva. Ezt kiegészítené egy szigorú jövedelempolitika. Az euróövezeti csatlakozás időzítése nem változna, de a fiskális kiigazítás és az árfolyam gyengülése magasabb inflációs pályával járna. Módosítani kellene az inflációs célokat és az euróövezeti tagságig elvezető makrogazdasági pályát.

A fiskális korrekció a harmadik lehetséges forgatókönyv. Fel kellene adni a 2008-as GMU-csatlakozást és a szűk árfolyamsávra alapozott inflációs célkitűzést. A monetáris politika feladná a szűk árfolyamcél követését, szigorú inflációs célkitűzésre térne át, engedné az árfolyam kezdeti gyengülését, s hiteles eurócsatlakozási stratégiát határozna meg. A fiskális és jövedelempolitikai kiigazítás biztosítaná a makrogazdasági egyensúlyzavar kezeléséhez szükséges keresleti megszorítást; az inflációs célkitűzés módosítása és a szűk sáv eltörlése erőteljesen csökkentené a spekulatív támadások lehetőségét és a forint ilyen támadásoknak való kitettségét.

Fiskális korrekció a negyedik változat is, ám ebben a 2008-as GMU-csatlakozás feladása mellett szerepel a mai árfolyamrendszer feladása is. Ez a megoldás a szükséges keresleti megszorítás mellett véglegesen kiküszöbölné az inflációs és árfolyamcélok közötti konfliktust, illetve lehetővé tenné, hogy ne a gazdaságpolitikai rövid távú preferenciák, hanem a piaci mozgások alapján alakuljon ki egy egyensúlyi, a későbbi konverziós árfolyam. Ebben a szcenárióban vélhetően nagyobb lehet a kezdeti árfolyam-leértékelődés, huzamosabb ideig kell a magas kamatszintet fenntartani a befektetők meggyőzése és a kedvező várakozások kialakítása érdekében. A GMU-csatlakozás feladása nyomán és a makrogazdasági fundamentumok korrekciója miatt a csatlakozás reálisan 2-3 évet késhet. (MI)